5 tipp, ha már elege van

Vasárnap

Egyre többen mondják az utóbbi időben, hogy ez azért már több a soknál. Meg hogy ha ez így folytatódik, akkor nem elég, hogy régen minden jobb volt, de mindenkinek repüljön a szájába a sült galamb. Vagy még durvábbakat is ennél. Nekik szólnak az alábbi tippek, amelyek nagy része talán mindenkire ráfér.

 

1. Csípje ki magát! A magyar nyelv nagy varázsló, őseink pedig tudták, hogy minden magyar kifejezésnek két jelentése van. Egy ál- és egy valódi. A jó napot kívánok például valójában azt jelenti: „megint itt vagytok, hogy rohadjatok meg, ha ezt tudom, ide sem jövök”. Vagy a „tökéletesen megfelel”, amely valójában azt jelenti, hogy „nem azért jöttem ide, hogy nekem add el a szemetedet, csak hát nincs kedvem újra visszajönni”. A csípje ki magát valódi jelentése pedig napjainkban: „vegye ki a csipét”. Sok embert kimondottan zavar a csip, vagyis inkább az, hogy mit gondolhatnak róla azok, akik becsipelése óta megfigyelik (válasz: nagyon unatkoznak). Ezért kellene valami figyelemre méltót csinálni. Vagy ha úgy érezzük, ez már jobb nem lesz, ki lehet venni a csipet. Egy frissen bontott tasak őrölt borsba kell beleszippantani, a csip az első tüsszentéssel kirepül. Készítsünk magunk elé mágnest, amely megfogja, nehogy aztán meg keresni kelljen.

 

2. Ha á-t mond, mondjon bé-t is. Még nehezebb feladat. Ha ugyanis mindig mondunk egy bé-t is, amikor á-t mondanánk, feltorlódnak a szánkban a mássalhangzók, és értelmetlenné válhatnak a szavaink. De azért, ha kitartóan gyakoroljuk, belejövünk biztosan, és ha megértő a környezetünk, elfogadnak minket így is.

 

3. Érje utol a hazug embert. Ön hány sánta kutyát kergetett már életében? És ebből mennyit ért utol? Na ugye, hogy egyet sem. De azt, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, simán elhitte. Ne legyünk ilyen hiszékenyek, kérem. Visszaélnek vele, aztán úgy járunk, mint a vihar a biliben.

 

4. Legyen különb a Deákné vásznánál. Ezt a pontot sokan félreértik. Nem arról van szó, hogy egyből plasztikai sebészhez kell menni, ha valaki elégedetlen magával. Persze napjainkban ez már szinte mindenki számára elérhető, akiknek pedig nincs rá pénzük, megveszik lízingre, aztán még évekig törlesztik korszerűsített testrészeik árát. A plasztikai sebészek ráadásul arra is figyelmeztetnek, hogy a piacon sok a rossz minőségű hamisítvány. Ne varrassunk magunkba akármit, mert nehéz lesz kivetetni. Vagy jobb esetben kiesik magától. Aki szeret minket, úgysem kötheti a szeretetét semmilyen testi paraméterhez. Ha mégis ilyennel hoz össze a sors, küldjük el nyaralni, és gyorsan költözzünk el, hogy már ne legyünk ott, ha hazaér.

 

5. Tűsarok és kamatláb. A szokatlan kombináció egy regénycímet takar. „Mirja Tervo több mint egy éven át dolgozott egy New York-i luxus cipőszalonban, ahol a legolcsóbb magas sarkú 500 dollárba kerül. Személyes hangú könyvében fellebbenti a fátylat a luxus cipőüzlet kulisszatitkairól és a cipőeladók mindennapjairól, amelyhez a kifinomult parfümillat éppúgy hozzátartozik, mint a lábszag, az izzadságtól nedves harisnya és a fölösleges lábujjak. Mi is a magas sarkú cipő? Vajon közlekedési eszköz, státusszimbólum vagy a szexuális vonzerő mérőműszere?” – kérdezi a regény fülszövege. A regény 2013-ban jelent meg. Aki elolvassa, rájön, hogy a baj még nagyobb, mint elsőre gondolta. Még jó, hogy mindjárt itt a karácsony.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/49. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?