5 tipp, ha ma sem reggeliztél

Vasárnap

Manapság kétféle emberrel találkozhatunk az utcán. Az egyik típusba azok tartoznak, akik reggeliztek, a másikba pedig azok, akik nem. Ha eddig érthető, nyugodtan olvassunk tovább. Ha viszont nem érthető, akkor meg nyugtalanul.

1. Vegyél egy lángost.
Ebben az a jó, hogy lesz reggelid, és vidáman elvagy ebédig, a lángos ugyanis laktató étel. De persze csak azt laktatja, aki megeszi. Aki nem eszi meg, azt nem laktatja a lángos, hiába laktató étel. Ebből is látszik, milyen nehéz az átjárás a két csoport között. Valóságos kis gasztronómiai kasztrendszer. Pedig messziről milyen egyszerűnek néz ki ez is.

2. Vegyél két lángost.
Aki így tesz, két legyet üthet egy csapásra, hiszen a sajátján kívül egy másik ember étvágyát is csillapíthatja, egyben bebizonyítva neki, hogy a lángos valóban laktató étel.

3. Vegyél három lángost.
Ezúton szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a következő két tipp nem az lesz, hogy vegyél négy lángost meg ötöt, hogy abból öten megreggelizhessenek. Ennél azért többet érdemelnek a Vasárnap-olvasók, a hűséges Vasárnap-olvasók pedig még annál is többet. Viszont most még csak a harmadik tippnél tartunk, ami ugye az lenne, hogy vegyél három lángost. Aki így tesz, és mindhármat megeszi, már az ebédre sincs gondja. Sőt, könnyen lehet, hogy munkába sem kell bemennie, hiszen kicsi a valószínűsége, hogy hasznát veszik. Három lángossal az emésztőrendszerében ugyan mire képes az ember? Csak az tudja meg a választ, aki kipróbálja. Vigyázat, könnyű rászokni!

4. Vegyél négy lángost.
Hát nem bírtuk ki. Mégis csak az lett a negyedik tipp, hogy aki ma sem reggelizett, vegyen négy lángost. De nem hülyeség ám ez! Nemrég jelentkezett ugyanis hűséges olvasónk, Pál, akit szülei 1968-ban vittek magukkal az NSZK-ba, ahonnan Pál Norvégiába került, és azóta is kalauzként dolgozik. Levelét teljes terjedelmében közöljük. „Kedves Vasárnap! Nagyon tetszik, hogy ennyit foglalkoznak a lángossal. Köszönöm. Pál.”

5. Utóirat.
Pál levele rövid ugyan, de hát ez nem is csoda, hiszen a skandinávok keveset beszélnek. Nyilván azért, hogy ne fújjon a szájukba a szél. Viszont leveléhez Pál utóiratot is csatolt, úgyhogy közöljük ezt is. „U. i: Egyszer jómagam is elhatároztam, hogy veszek négy lángost. Évekbe telt, mire rászántam magam. Miután ez mégis megtörtént, hazavittem a paksamétát, letettem a konyhaasztalra, és azt mondtam a feleségemnek: tessék. Azt hittem, őrültnek fog tartani, és elvitet egy szakemberhez, egyébként is ritkán szóltunk már egymáshoz az azt megelőző hónapokban. De meglepetésemre nem ez történt. Köszönöm, hogy elolvasták, amit írtam.” Aki nem hiszi, vegyen négy lángost, vigye haza, tapasztalataival pedig forduljon szakemberhez.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/47. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?