5 tipp, ha félsz a jövőtől

Vasárnap

Mindenki fél a jövőtől egy kicsit. Persze akad néhány kivétel, például, akik nem kicsit félnek, hanem nagyon. Az alábbi tippektől ugyan nem lesz szebb a jövő, a jelen viszont talán kevésbé lesz elviselhetetlen.

 

1. Libamáj lecsóval. Vannak érthetetlen ételpárosítások, és vannak még érthetetlenebbek. Utóbbiak közé tartozik a bajor konyha egyik remeke, a libamáj lecsóval. Annyira okafogyott kombináció, hogy le sem írjuk a receptjét. De milyen receptje is lehetne? Készítsünk lecsót, süssünk májat, eresszük egymásra a kettőt, és ha már nem bírjuk nézni, együk meg. Vagy ajándékozzuk el. Aki fél a jövőtől, az meg pláne ne rendeljen ilyet, mert a jelenét is megszomorítja. Vagy ha mégis, vigasztalódhat azzal, hogy legalább drága volt.

 

2. Rántott halfilé lecsóval. Ez is egy olyan étel, amelyet az ember egyszer hajlandó megenni, aztán soha többé. Én is egyszer ettem, és hozzá is teszem gyorsan, hogy ingyen kaptam. Valaki a közelből egy iskolai menzán dolgozott, onnan hozott maradék lecsót… meg egy kis maradék rántott tőkehalat. Gondolt egy nagyot, hogyan tudna egyszerre megszabadulni mind a kettőtől, hát egy ételként konferálta fel, és mivel a formabontó megoldások már akkor is vonzottak, nem mondtam nemet. Hibáztam. Azóta tudom, hogy a boldogabb jövő egyik kulcsa, ha nem eszünk rántott halat lecsóval.

 

3. Történelemtanulás. Ez a módszer két szempont miatt lehet hasznos. Az első, hogy nem kell hozzá lecsó, a másik pedig, mert az ember a történelem tanulmányozása közben ráébred, hogy nem is a jövőtől kell félni, hanem a múlttól. Bár a történelem állítólag ismétli önmagát, azért érdemes reménykedni abban, hogy nem fog minden megismétlődni, ami egyszer már megtörtént. Segít az is, ha életünk picurka öröklángját a világtörténelem kortalan kavargásának részeként képzeljük el. Mit fog számítani 400 év múlva, hogy mi mit gondoltunk 2021-ben a koronavírusról? Nyilván semmit. És mit fog számítani ugyanez 4000 év múlva? Még annál is kevesebbet. Ettől akár meg is nyugodhatnánk, de mivel hasznosabb és tartalmasabb információktól sem szoktunk, valószínűleg nem fogunk ettől sem. De legalább tanultunk valamicskét.

 

4. Kockázatelemzés. Ez nem csak egy tipp, hanem szakma is, mint a pék, a villanyszerelő vagy a pénztáros. A projektkockázatok olyan események egy adott projekt folyamán, amelyek negatív hatással vannak a projekt eredményére. A projektkockázatok huncut képződmények, mert lakhelyük a jövő. Következésképpen kiszámíthatatlan, hogy a projekt kockázata fennáll-e vagy sem, függetlenül attól, hogy potenciális károkat okoz-e. Most nyilván sok olvasó felteszi a kérdést, hogy a jövőtől való félelem csökkentésében vajon a jövőnek és a benne lapuló kockázatoknak a megismerése, vagy inkább az elhallgatása segíthet minket hatékonyabban? Aki erre választ tud adni, nyugodtan alhat, mert a jövő neki dolgozik.

 

5. Idézet. „Minden bölcsesség csődje, ha az idősebb nemzedék az ifjabbnak nem tud más tanácsot adni, mint a kétségbeesést.” Klebelsberg Kuno, a Magyar Királyság egykori vallás- és közoktatásügyi minisztere.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/47. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?