Forrás: Canva
Sokan szinte lélegzet-visszafojtva számolták 2020 utolsó perceit, arra várva, hogy az új év sokkal jobb lesz az előzőnél – ez mondjuk nem lesz nehéz. Csakhogy az új évvel nem köszönt be azonnal a változás, ám 2021 tartogathat számunkra meglepetéseket.
1. Újraindulás
Az biztos, hogy lassan újraindul minden, ahogy elkezdődnek a tömeges oltások, egyre bátrabbak lesznek mind a kormányok, mind az emberek. A szigorításokat lassan feloldják, és ezzel egyidőben az elővigyázatosságról is jobban meg fogunk feledkezni. De vigyázat: attól, hogy beoltatjuk magunkat, a kézmosást és az alapvető higiéniát továbbra is be kell tartani!
2. Utazás
Ahogy eltörlik a szigorításokat, szinte borítékolható, hogy mindenki útra kel. Hiszen a legtöbben pótolni akarják majd a kiesett 2020-as nyaralást, a wellnesseket és repülőket is ellepik majd a pihenni vágyók. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: ez az árak emelkedésével is jár, hiszen ahogy a turisták szeretnék pótolni a kiesett pihenést, a szolgáltatók is a hiányzó bevételt.
3. Pörgés
Akárcsak a szállodákat, az éttermeket, színházakat, mozikat, szórakozóhelyeket, bevásárlóközpontokat is ellepik majd az emberek. Olyanok leszünk, mint a börtönből szabadultak, mindenki találkozni akar mindenkivel, mindenki mindenhol ott akar majd lenni, és millió élményt gyűjteni. Nehezebb lesz jegyet vásárolni bárhova, mint eddig bármikor.
4. Habzsolás
Akár úgy is mondhatnánk, habzsolni fogjuk az életet. Ám ennek is megvan a hátránya, hiszen igencsak elszoktunk már ettől, így jobb lenne, ha fokozatosan szoktatnánk vissza magunkat a régi élethez. Csakhogy, amikor elérkezik az a pont, hogy visszakapjuk a „szabadságunkat”, nem az észszerűség lesz az első gondolatunk.
5. Minden a régi
Azt várjuk, hogy mikor lesz minden a régi. De olyan soha nem lesz, főleg nem 2021-ben. Ekkor még nagyon fognak érződni a gazdasági hatások. Sokan lesznek olyanok, akik költenének, szórakoznának, de nem tehetik meg. Hogy mikor lesz minden olyan, mint régen? Talán soha. De a legjobb, ha nem meggondolatlanul próbáljuk visszakapni a régit, hanem igyekszünk alkalmazkodni az újhoz.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/1. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.