124 éve született C. S. Lewis, a Narnia krónikái szerzője

124 éve született C. S. Lewis, a Narnia krónikái szerzője

Ma lenne 124 éves C. S. Lewis angol fantasyíró, akit főként a Narnia krónikái című regénysorozat szerzőjeként ismerhetünk.

C. S. Lewis 1898. november 29-én született az észak-írországi Belfastban. Tanulmányait az Oxford és Cambridge egyetemeken végezte, legkiemelkedőbb tudományos írásának pedig korai, A szerelem allegóriája című középkoriirodalom-értekezését tartják. Bár nem végzett teológia szakon, később mégis a kereszténységet védő írásairól és rádióbeszélgetéseiről vált híressé. Csűrcsavar levelei című szatirikus regényében például az ördög oktatja ifjú tanítványát a csábítás és babonázás művészetére.

Lewis egész életében közeli barátja volt A Gyűrűk Ura írójának, J. R. R. Tolkiennek, és maga is megmártózott a fantasyirodalomban. Talán leghíresebb műve a hétkötetes, Narnia krónikái című regénysorozat, mely elsősorban gyermekeknek szólt, és fantáziavilágát nagyban ihlették a kereszténység tanai és különféle bibliai történetek. Lewist ismerik még sci-fi-regény-trilógiájáról, A csendes bolygóról is, bár ennek inkább az első felvonása ismert. Lewis művei ikonikus részei az angol popkultúrának, történeteit megannyi rádiójáték, televíziós sorozat és film dolgozta fel, többek közt a Disney is.

Az író 1963-ban halt meg veseelégtelenség miatt. Halálának 50. évfordulóján emlékművet állítottak neki a westminsteri apátság költőknek és íróknak fenntartott szegletében.

(britannica)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?