Túlélte a hosszú holdi éjszakát a japán SLIM holdraszálló egység

Hold k

Túlélte a hosszú holdi éjszakát a japán SLIM holdraszálló egység és újból kapcsolatba lépett a Földdel – jelentette be hétfőn a japán űrkutatási hivatal (JAXA).

A Smart Lander for Investigating Moon (SLIM) januárban 20-án landolt a Hold felszínén, s ezzel Japán lett az ötödik ország, amely szondát juttatott a Föld kísérőbolygójára.

Az űreszköz a Hold egyenlítőjétől délre szállt le, és kivételes – 55 méteres – pontossággal érte el a kijelölt célt. Leszállása után azonban energiaellátási problémák miatt egy időre ki kellett kapcsolni, ugyanis érkezésekor felborult, és rossz szögben álltak az energiát biztosító napelemei.

Bő egy héttel később, január 28-án azonban a napfény elérte az űreszközt, és megoldódott az energiaellátása.

A JAXA hétfőn meglepetését fejezte ki, hogy a SLIM a várakozásokat felülmúlva most túlélt egy hosszú holdi éjszakát is, és megint működik, holott eredetileg nem erre tervezték.

Egy holdi nap 14 földi nappal egyenlő, az éjszakák ugyanilyen hosszúak.

Az ember nélküli japán űreszköz 2,4 méter hosszú, 1,7 méter széles és 2,7 méter magas. Tömege 200 kilogramm. A SLIM-et 2023. szeptember 7-én indították el a délnyugat-japáni Tanegasima űrrepülőtérről, és december 25-én állt Hold körüli pályára.

A SLIM legfontosabb feladata az volt, hogy a pontos – 100 méteren belüli – landolást sikeresen teljesítse, emellett további célként azt tűzték ki számára, hogy kőzetelemzést végezzen a 300 méteresnél kisebb átmérőjű Shioli-kráterben, ahol leszállt.

Az amerikai székhelyű Intuitive Machines magánvállalat a múlt héten szintén a Holdon landolt az Odysseus elnevezésű holdjárójával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?