Táncsics Mihály 210 éve született

A jobbágysorból takácsinasként került ki, majd beállt tanítónak szülőfalujába. A gimnáziumot szolgadiákként, házitanítóként járta ki, majd beiratkozott a pesti filozófiai iskolába. Ekkor már írogatott is, következésképp egyre gyakrabban került összetűzésbe a cenzorokkal. Egy könyvét a példamondatok miatt elkobozták, kéziratai meg sem jelenhettek, "veszedelmes" politikai nézetei miatt minden házitanítói állásából kipenderítették. Érdeklődése a politika felé fordult, irányregényeiben (Rényképek, Pazardi) és cikkeiben a polgári átalakulás Széchenyi-féle programját hirdette.

1841-től a cenzúra miatt javarészt külföldön megjelentt röpirataiban és népkönyveiben a reformellenzék programja mellé állt. Amikor 1846-ban le akarták tartóztatni, barátai Horvátországba menekítették, itt írott röpiratában azt fejtegette: a földesurakat nem illeti meg kárpótlás a jobbágyfelszabadításért. 1847-ben elfogták és bírói ítélet nélkül bebörtönözték, sajtóvétség miatt.

A börtönből 1848. március 15-én a pesti nép szabadította ki. nem sokkal később elindított Munkások Újsága című hetilapjában a teljes jogegyenlőséget, minden kiváltság eltörlését, általános választójogot követelt, ezért az "alkotmányos kerékvágást" szem előtt tartó vezetés betiltotta lapját. Táncsics a siklósi kerület képviselőjeként tagja lett az 1848 júliusában megalakult első népképviseleti országgyűlésnek, de felszólalásai rendre nevetésbe fulladtak. Ehhez puritanizmusa és falusias szokásai is hozzájárultak: mindig darócruhában járt, és mindenkit kendnek szólított.

A szabadságharc bukása után halálra ítélték és jelképesen kivégezték, miközben ő a régi pesti háza alatt kialakított titkos rejtekhelyen bujkált. Az 1857-es általános amnesztia kevés könnyebbséget hozott számára, rendőri felügyelet alá helyezték, a fővárost engedély nélkül nem hagyhatta el. Az 1860. március 15-i tüntetések szervezése miatt 15 évi börtönbüntetésre ítélték, csak a kiegyezéskor szabadult, már majdnem teljesen vakon.

1869-1872 között az orosházi választókerület képviselője lett, Arany trombita címmel lapot indított és bekapcsolódott a munkásság szerveződésébe. Az Általános Munkásegylet elnöki tisztségéről 1870-ben leköszönt, képviselői mandátumának lejárta után visszavonult a közélettől. Hátralévő évei nélkülözések közepette teltek, házát elárverezték, huszonöt forint segélyből tengődött, amelyet könyveinek árusításából egészített ki. Idős korában megpróbálta bebizonyítani, hogy a magyar a legrégibb nyelv, sajtó alá rendezte műveit és befejezte önéletrajzát.

1884. június 26-án halt meg Budapesten. Emlékét számos közterület és szobor őrzi, díjat és közintézményeket neveztek el róla, szülőházában múzeum működik.