Strédl Terézia: A mai világban megkopott az ünnepek szimbólumainak jelentősége

Strédl Terézia

Szükségszerűen másabb-e manapság a karácsony, amikor a korszellem „kötelezően” a digitalizálásról regél.

Amikor nem ritkaság, hogy már az óvodás is tabletezik, és a szülők egyre kisebb része képes gyerekeik kezében korlátozni a drága okostelefont. Magyarán szólva, a magányba segítő virtualitást gyermekeik életében. Generációkutatók állítják, hogy 2000 után a gyerekek és a felnőttek egész habitusa megváltozott. Beleértve a társas kapcsolatokat, akár a családok viselkedésmódját. Az igazi ölelés helyett elrabolhatja-e a szeretetet is a kütyüvilág térnyerése? Strédl Terézia pszichológussal, egyetemi docenssel beszélgettünk. Négyszemközt, kerülve az interneten modernkedő online dialógust.

Miként véli a pszichológus: napjainkban, amikor az élet tele van gonoszsággal, amikor felszínesek az emberi kapcsolatok, és váltig a kütyüvilág meg a techlobbi farsangol, léteznek/létezhetnek-e még olyan „régi” karácsonyok, amelyeket az idősebb nemzedék emlékei őriznek?

Én nagyon bízom benne, hogy igen. Igaz, minden elsősorban a neveltetésen, a családban élő hagyományok tiszteletén múlik. Azon, hogy egy mai szülő mit hozott, mit hoz magával a korábbi évtizedek, a saját gyermekés kamaszkora karácsonyainak szokásaiból. Illetve hogy ő ezt továbbra is megtartja-e, így a gyermekei szintén abban a tradícióban nevelkedhetnek- e? Mert ugyan a jelenkor valóban tele van komiszsággal, az egyéni lét töréspontjaival, meg hát rengeteg az a változás is, ami a szemünk előtt történik – amin az analóg kor szülöttei sokszor a fejüket csóválják –, de karácsonykor mégsem szabad, hogy a mindennapoknak ezek a történetei ünnep- és hangulatrontók legyenek. Persze, éppen ezért jöhet szóba, hogy a korábbi évtizedek generációja vajon megtanította-e a saját gyerekeit, sőt ma már az unokáit is rávezette-e arra, hogy észrevegyék az ünnep rejtett üzeneteit. Azt, hogy a szoba sarkában álló karácsonyfának nemcsak díszei – alatta ajándékai – vannak, hanem igéző fenyőillata is; hogy karácsonykor nemcsak régen, hanem ma is befagyhat a járdaszéli tócsa, amin együtt érdemes óvatosan csusszanni egyet. Vagy hogy a szenteste délutánján tett séta közben jó megszámolni, hány ablak mögött világít már karácsonyfa. Közben élmény rácsodálkozni az útszéli csipkebogyóra, ami most sem másként piros, mint a nagyszülők korában volt. És akár apró karácsonyi dísznek is remek! Az élet csodái karácsonykor sem változtak, csak – megfelelő neveléssel – meglátni és megélni kell őket.

Mostanában jóval közömbösebbek, akaratosabbak a gyerekek. Olykor még karácsonykor is.

Ezen gondolkodva nem árt belátni, hogy a szülőkben szintén sok a hiba. Ha nem tudják, vagy talán nem is akarják tudni a felmerülő bajok gyökerét. Különösen akkor van ez így, ha a családban bármi okból nincsenek idejében megbeszélve a durcáskodó kölyökkorban vagy kiskamaszkorban az egymás iránti érzéketlenség, esetleg a másokkal szembeni közönyösség problémái. Mert a zaklatott serdülőkorban már csak egyezkedni lehet a szülők fejére nőtt kamasszal. Magát a gyermeknevelést nem lehet eléggé korán kezdeni. A gyerekeket már kiskorukban következetesen be kell avatni a családi élet szokásrendjébe, amiben nekik is jut állandó közös felelősség, de közös szórakozás is. Adventkor például az együtt elvégzett karácsonyi koszorúfonástól a sütésen át a bevásárlásig. Ehhez persze idő és türelem kell, a közös ügy iránti érdeklődés, hogy a közös megtapasztalás élménye így családi hagyománnyá nemesedjen.

Miért csalódott számtalan gyerek, ha karácsonyra akár toronyórát kap aranylánccal, mégsem tud igazán örülni az ajándéknak?

Mert manapság nincs az a nagy csodavárás. Ma törheti a fejét a felnőtt ember, hogy mivel lepje meg a gyerekeket, akik az üzletekben megvásárolható „csodákat” nem a jeles ünnepeken, hanem már év közben megkapják. Nem kell hozzá születésnap, nem kell hozzá karácsony. A mai világban megkopott az ünnepek szimbólumainak jelentősége. Sőt, nemcsak elhalványult, hanem gyakran hiányzik is. Régebben a csodavárás egy egész hónapig tartott. Az advent, annak összes szokáshagyományával, nem véletlenül négy hét. A mai gyerekekben jóval kevesebb ilyen élmény és jelkép rögződik. És hogy megtanulnak örülni a kisebb dolgoknak, az apróbb figyelmességeknek is, ezt ma már egyre ritkábban látni.

Egyáltalán megtanulható az örömvárás ebben a félrenyelt és bolond világban?

Maga az emóció, az öröm iránti vágy velünk született. A mai világban inkább annak megélésével van gond. Hiszen szeretetet adni és örülni annak egyszerű módon is lehet. Például szépen becsomagolni egy nagy dobozt és ráírni: A szüleimnek! Amikor pedig ők kibontják, benne ott találják az üzenetet: Ezzel a nagy doboz szeretettel szeretnék nektek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni! Hiszen ha abban a családban a szeretet a mindennapok igaz része, akkor azt az ünnepnapon már „csak” fokozni lehet. Akár egészen szerényen, de őszintén.

Tapasztalni ennek visszáját is. Karácsonykor az emberek egymás nyakába borulnak, talán még a vacsorát is együtt készítik, ám amilyen hosszú az esztendő, nemigen törődnek egymással. Legalábbis a fiatalok az idősebbekkel.

Fölvetem: akinek ez most rosszulesik és fájdalmas, az a korábbi évtizedekben, lehetőleg már öt-hat éves kortól természetszerűen rászoktatta-e a gyermekét arra, hogy a családon belül neki is közvetlen feladatai vannak? Egy felnőtt már jóval nehezebben tudatosítja, hogy ne csak magára gondoljon. Egymás javára tenni, az is tanult készség. Így hát nevelés kérdése. A csapatépítés, a közösségi magatartás a családi körben sem frázis.

Strédl Terézia

Megegyeznek a pszichológusok abban, hogy a gyermekes családokban karácsonykor is szerepe van a szülői szigornak és tekintélynek?

A szülő mindig szülő. Viszont nem tudom, hogy ez a szemlélet érvényesül/ érvényesülhet-e ott, ahol ez nem megy januártól decemberig. Meg szigort sem mondanék, hanem következetességet inkább. Különösen ott, ahol a férfiak hiányoznak a nevelésből. Viszont a következetesség az ünnepek alatt is fontos, noha mértékkel ünnepi engedmények is vannak. Ahogyan például szilveszterkor esetleg az éjfél közös megvárása.

Karácsonykor mikor mondhatja kisebb-nagyobb gyermekének a szülő azt, hogy nem!

A túlzásokra. Persze, nem csupán karácsonykor kell mindenben a mértékletességről beszélni. Arról, hogy az természetes velejárója az egészséges személyiségnek. Nem az a baj, hogy itt vannak velünk az okostelefonok meg a lájkok; hanem az a baj, ha a gyerek naphosszat mással sem foglalkozik. Nem megy ki sétálni, nem beszélget, az ünnepi ebédhez is csak kényszeredetten ül. Ügyes megoldás ilyenkor közös programot kínálva olyasmit ajánlani neki, amivel elvonható a kütyüitől.

Az imént a személyiséget hozta szóba. Kerülendő – és nem csak karácsonykor – a szokásos szülő-gyerek konfliktusözönt, jó, ha a család tudatosítja, hogy a gyerek is önálló személyiség saját érdeklődéssel, tulajdonságokkal, jellemmel?

Igen. Én mindenesetre személyközpontú vagyok. Ha tehát igazán meg akarom ismerni a gyerekemet, akkor nem az elvárásomat kell erőltetni, hanem az ő személyiségét kell, rá figyelve megtapasztalni. Ezért nemcsak irányítom, hanem őt is megkérdezem, bár ez nem azt jelenti, hogy mindent megengedek neki. És ha éppenséggel haragszom rá, úgy is szeretem őt, csupán a korához illően elvárok tőle valamit. Viszont hiba továbbadni, átruházni a gyerekeinkre, amit már mi is negatívumként örököltünk. Az élet ma már sokkal dinamikusabban változik.

Miként oldható az a feszültség, amikor a nagyobb gyerekek már nem akarják a karácsony előrehaladottabb óráit vagy az ünnepek egészét a család körében tölteni? Mit tesz a bölcs szülő?

Higgadt tónusban megegyezik a gyerekkel. Hogy mit szeretnénk mi, minek örülnénk a család szempontjából. Mi az, amit hagyományként együtt őrzünk továbbra is, beleértve az ünnepi vacsorát és a másnapi közös ebédet; illetve mit szeretne ő külön megvalósítani. Erre is vonatkozik, hogy az advent négy hét, bőven akad hát idő mindezt békés hangon előre megbeszélni. Hiszen ami a felnőtteknek magától értetődő, azt a gyerek csak megbeszélés útján fogja elfogadni, beépíteni a természetes elvárásaiba. Ezért tagja ő is a családnak. Ridegen tiltani mindent bántó hiba, mert napjainkban változik a család kis közösségként, változnak a körülmények és változik a társadalom. Ezt másképpen éli meg a gyerek a kortársaival, mint az egy nemzedékkel idősebb szülei. Minden ilyen jellegű probléma megoldható, ha időben és megfelelő hangnemben beszélünk róla egymással.

Strédl Terézia

Hány éves korig nézhet bele a szülő a gyermeke okostelefonjába érkező karácsonyi üzenetekbe, figyelhet, mondjuk, a chatelésére, sms-ezésére?

Az előkamaszkorban, a kamaszkor elején én már kopognék a szobája ajtaján, és az intimitását tiszteletben tartanám. Azt kérve, hogy ez legyen kölcsönös. Az ember nem szereti a magányosságot, de a magányra szüksége van. Vonatkozik ez a telefonra is.

Maliciózusan szólva, az ünnep derűs hangulata általában megkívánná, hogy olykor a szülők „karácsonyi kurzusokra” járjanak?

Javarészt mi vagyunk felelősek a saját boldogságunkért, a család kölcsönös megértésen alapuló békésségéért. Eleve úgy gondolom, ha nagyobb egyetértést szeretnénk a szűkebb-tágabb környezetünkben, mondhatni a világban, akkor bizony szülői akadémiákat kellene tartanunk. Mert nem pusztán a gyerekekkel, bizony a szülőkkel is nem kevés gond akad. A gyerek problémáinál a szülő problémáit is érdemes megnézni. Elég csak arra gondolni, hogy a mai gazdasági válságban az emberek többsége hiányérzetes, és aki hiányérzetes, az állandóan kedvetlen meg frusztrált is.

Szabad karácsonykor a család több gyereke közül a kedvencnek, mert mindig van ilyen, a legnagyobb szelet tortát adni?

Feltéve, ha ezt előzőleg elfogadta a család. De ha én vágnám fel a tortát, nem a gyerekekkel kezdeném, hanem ha ott vannak a nagyszülők, akkor velük. Egy jól működő családban ezzel is megtiszteljük őket.

Hamvas Béla egyik ideillő prózájának szép gondolata: „A karácsonyi boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.” Ha más szavakkal is, hogy tanácsolja ezt karácsonyi üzenetként a pszichológus?

Hogy a karácsony az igazi arcunkról is szól. Azt mutatja, csupán ünnepi a szeretetünk, vagy a hétköznapokban is szeretettel tudunk-e mindenkire figyelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?