Se élni, se meghalni nem lehet Venezuelában: nincs koporsó és nem lehet hamvasztani

venez
Caracas |

Paradox módon a földgázhiány miatt nem tudnak hamvasztani, holott óriási enegriakészeletei vannak az ország.

Számos család nem tudja elhamvasztani elhunyt hozzátartozóját, mert a temetőknek elfogyott az ehhez szükséges földgázuk, a hagyományos temetést pedig megfizethetetlen a hiperinfláció miatt, koporsót is lehetetlen venni.

A 27 éves Angelica Vera apja novemberben hunyt el. A nő elmondta: nem tudta elhamvasztani, mert a kifogytak a földgázkészletek, a hagyományos temetés pedig legalább háromszor drágább.

A helyzet azért is paradox, mert Venezuela a legnagyobb energiahordozó-tartalékokkal rendelkező országok egyike, de a válság miatt a kitermelés is szünetel.
 

Angelica Vera nem várhatta ki, amíg a temető gázhoz jut, ugyanis az egyhavi minimálbérnek felel meg a napi díja annak, hogy az elhunytakat a halottas házban őrizzék. Végül egyetlen választása maradt: apját egy jelöletlen sírban helyezték a temető szélén, ahol az azonosítatlan holttesteket földelik el.

Venezuelában hiány van fából és fémből is, így koporsókat sem készítenek, cement sincs a sírok kialakításához. A 36 éves Ana Hernandez elmondta: a hiperinfláció miatt a hamvasztás ára 108 százalékkal emelkedett - egy hét alatt. Az éves infláció várhatóan elérni az 1 millió százalékot.

A világ legnagyobb olajkészleteivel rendelkező Venezuela évek óta súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válsággal küzd. A gazdasági problémák forrása, hogy az országnak a kőolajon kívül szinte semmilyen exportcikke nincs, ezért az olaj világpiaci árának csökkenésével a gazdaság zuhanórepülésbe kezdett, elszabadult az infláció, és súlyos hiány alakult ki az alapvető termékekből.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának november eleji tájékoztatása szerint már hárommillió venezuelai menekült el hazájából 2015 óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?