Restart - megnyílt az első "internetelvonó"

Fall City |

<p>Restart néven megnyílt az első, internetfüggőség kezelésére létrejött terápiás központ.</p>

A Seattle elővárosában, Fall Cityben lévő centrumban egyidejűleg hat páciens vehet részt a 45 napos programon, amely a világháló és a számítógép időgyilkos és szenvedélyes használatát próbálja gyógyítani.
    A centrum első és eddig egyetlen betege Ben Alexander. A tizenkilenc éves fiú szinte minden éber pillanatát a Word of Warcraft elnevezésű online játékkal töltötte - napi 16-17 órát. Ennek eredményeképpen két félév után abbahagyta az iowai egyetemen folytatott tanulmányait. Először egy hagyományos elvonókúrán vett részt, sikertelenül, majd 14.000 dollárért (több mint 2,5 millió forint) részt vett a Restart programján, amely végül elérte a várt sikert.
    A program terápiája pszichoterápiás beszélgetéseket, gyakorlati munkát és sportot is tartalmaz.
    Hilarie Cash, a központ vezetője elmondta, eddig csak hagyományos formában kezelték az internetes szenvedélybetegségeket. Megnevezett néhány figyelmeztető jelzést, amely betegségre utal: ilyen például a család és barátok elhanyagolása a net miatt, a világhálón töltött idő alatt eufória, azon kívül pedig nyugtalanság, levertség érzése, bűntudat és szégyenérzet. Egyéb testi jelei is lehetnek: többek között az alvási szokások, testsúly megváltozása, fej- és hátfájás.
    A jelek azonban egyéb pszichológiai problémára is utalhatnak, például depresszióra vagy az autizmus egyes változataira.
    Ronald Pies, a syracuse-i orvosi egyetem pszichológiaprofesszora szerint sok "internetfüggő" súlyos depresszióval, különböző személyiségzavarokkal vagy szociális fóbiákkal is küszködik, amelyek gátolják őket abban, hogy teljes, kiegyensúlyozott életet éljenek és szemtől-szembe létesítsenek kapcsolatot emberekkel. Azért is fontos ezeknek a mélyebben rejtőző problémáknak a kezelése, hogy ne léphessen fel a szenvedélybetegség másik változata.
    Eddig az Amerikai Pszichiátriai Egyesület az internetfüggőséget nem kezelte önálló zavarnak. Jelenleg megvitatják, hogy felvegyék-e a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve című kötet új, 2012-re tervezett kiadásába. Ez a betegbiztosításra is befolyással lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?