Ópusztaszeren játszották újra a pozsonyi csatát

Ópusztaszer |

<p>Hagyományőrző íjászok emlékeztek vasárnap&nbsp;Ópusztaszeren a 907-es pozsonyi csatára, amikor az Árpád fejedelem vezette magyarok visszaverték a túlerőben lévő német csapatok támadását.</p>

A rendezvényen Magyar Attila főszervező elmondta, a tizenegyedik alkalommal megszervezett történelmi íjásztalálkozóra a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek történelmi íjászok. A résztvevők hónapok óta gyakoroltak a megmérettetésre, hiszen a szokásostól eltérő kihívások is vártak rájuk: az íjászoknak a versenyeken megszokott 10-15 méter távolság helyett akár 100 méterre is kell lőniük.

A csatajelenet első részében az egymás melletti felsorakozó tizedekbe rendeződő hat-nyolcszáz íjász célzott lövéseket adott le az ellenséget jelképező hajóhadra. Ezután a gyalogos harcosok mérték össze erejüket és ügyességüket, a párviadalok sorából Magyar Márton Farkas került ki győztesen.

A rendezvény leglátványosabb része a világ legnagyobb hagyományőrző íjász együttlövés gyakorolta volt, amikor a résztvevők egyszerre árasztották el nyílvesszőikkel a nyugatiak táborát.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"279193","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 401px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

907-ben Gyermek Lajos keleti frank király parancsára hatalmas bajor, sváb haderő vonult fel a magyarok ellen. A legenda szerint százezren lehettek, de a mértékadó becslések szerint is többszörös túlerőben voltak a magyarokkal szemben. A kisebb magyar lovascsapatok már a határvidéken, a gyepükön is meg-megtámadták a bajor csapatokat, ezzel lassítva felvonulásokat a Duna két partján. A végső összecsapásra pedig a mai Pozsony közelében került sor. A csata pontos menetéről keveset tudni, de a magyarok fölényes győzelmet arattak a túlerőben lévő ellenség fölött, a legenda szerint azonban súlyos árat fizettek érte, Árpád fejedelem halálos sebet kapott itt.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban vasárnaptól látható a Puszták aranya című kiállítás. A tárlat három fő tematikai egységből áll: bemutatja a honfoglaló magyarság, illetve az avarság régészeti hagyatékát, valamint ötvösművészetüket is. A park látogatóközpontjában jövő tavaszig látható kiállítás különlegessége a nagyszentmiklósi kincsek galvanoplasztikai másolata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?