Online közvetítés két magas-tátrai mormota család életéről

Pozsony |

<p>Két magas-tátrai mormota család életét követhetik nyomon júliustól az interneten online közvetítésben az érdeklődők.</p>

A kezdeményezés a Tátrai Nemzeti Parké (TANAP), amely tavaly első ízben egy magas-tátrai sasfészket kamerázott be. Tekintettel a nagy érdeklődésre a sasfészket az idén két mormotaüreg váltja.
Ez a mormota kolónia a Magas-Tátra déli részén 1900 méteres magasságon él. A két kiválasztott mormota család életének online közvetítését júliustól októberig tervezik.
"A Tátrai Nemzeti Park alkalmazottai nagy lelkesedéssel dolgoznak a projekt megvalósításán munkaidőn kívül is. Munkájukat nagyra értékelem" - nyilatkozta Nagy József szlovák környezetvédelmi miniszter és hozzátette: "A mormoták intenzív figyelésével nemcsak a nyilvánosság kap új információkat, de a szakértők is sokat tanulhatnak".
A mormoták védett állatok, számuk évről évre csökken. A téli időszakot üregeikben alvással töltik. A mormoták júniusban azután tisztítják az üregeiket, mert a hónap végén hozzák világra utódaikat. Az apró állatkák ebben az időszakban nagyon érzékenyek a zavarásra, ezért a  megfelelő mormotacsaládot július második felében választják ki.
A mormoták életének közvetítése igényes munka, a gyakran változó időjárás, a gyakori nyári viharok befolyásolhatják az adást. Esős időben az is előfordulhat, hogy a mormoták több napig nem bújnak elő odújukból.
Szakértők szerint a nézők főleg a kora reggeli órákban láthatják majd a mormotákat, amikor táplálék kereső útjukra indulnak. Érdekes látványt nyújt, amikor a napsütéses napokon a mormota család együtt eszik és játszik.
A közvetítés elérhető lesz a szlovák környezetvédelmi minisztérium honlapjáról is, a www.enviro.gov.sk címen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?