Megvenné a Skype-ot a Microsoft

Budapest |

<p>Megvenné a Skype internetes telefonszolgáltató portált a Microsoft; a lapértesülések szerint 8,5 milliárd dolláros üzlet a szoftvergyártó történetének legnagyobb akvizíciója lenne.</p>

Egyelőre egyik cég sem kommentálta a Wall Street Journal hétfő éjjeli értesülését, de a lap szerint a Microsoft kedden már be is jelentheti a Skype-pal való megállapodást. Világszerte több mint 600 millióan használják a Skype-ot internetes telefonálásra, tavaly 207 milliárd percnyi hívást regisztráltak a hálózaton.
A 2003-ban alapított luxembourgi székhelyű Skype tavaly 860 millió dolláros árbevétel mellett 7 millió dollár veszteséget termelt. A legtöbben a portál ingyenes telefonszolgáltatásait használják, a regisztrált felhasználóknak csak töredéke - tavaly havonta átlagosan 8,8 millióan - fizetett elő a Skype szolgáltatásaira.
Ha a Microsoft valóban 8,5 milliárd dollárért jutna a Skype-hoz, az a cég 36 éves történetének legnagyobb akvizíciója lenne, felülmúlva az aQuantive nevű online hirdető cég 6 milliárd dolláros, 2007-es felvásárlását.
Az eBay 2005-ben vásárolta meg a Skype-ot 2,6 milliárd dollárért, majd 2009-ben kockázati tőke befektetőknek adta el a leányvállalat többségi részesedését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?