Lady Gaga a Fehér Házban járt

Washington |

<p>A washingtoni Fehér Házban gyűlölködés elleni eszmecserén vett részt Lady Gaga. A világhírű énekesnőt Barack Obama elnök stábjának tagjai, köztük Valerie Jarrett, a politikus vezető tanácsadója fogadta.</p>

A szakember szerint Lady Gaga erőt adhat sok fiatalnak, akik elszigetelve vagy épp megfélemlítve érzik magukat iskolájukban.

Az énekesnő "személyes történetéről beszélt, mint mondta, gyerekként sokszor kiközösítették, mert különbözött a többiektől - írta a Fehér Ház weboldalán működő blogba Jarrett. - Mélyen megindított, ahogy a vele történteket és sikerét arra igyekszik felhasználni, hogy utat mutasson fiataloknak, és figyelmet fordítson fontos kérdésekre."

Lady Gaga nem találkozott az elnökkel, aki Kansas államban tartózkodott és beszédet mondott a gazdaságról. Obama és az énekesnő már korábbról ismerik egymást, Lady Gaga énekelt egy adománygyűjtő vacsorán, amelyet az elnök  újraválasztásáért rendeztek.

A Fehér Ház idén konferenciát szentelt az iskolai gyűlöletkeltés ellen. Az Obama-adminisztráció becslései szerint a jelenség 13 millió diákot érint, ez az iskolába járók harmada.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?