Ki miatt drágulhat a kenyér?

kenyér k

Az ellenzéki pártok parlamenti obstrukcióját a pénztárcánkon is megérezhetjük. A pékek szakmai szervezete máris figyelmeztetett, hogy ha a képviselők nem lépnek időben, februártól megszűnhet az ágazatuknak nyújtott járulékkedvezmény, az emiatt megnövekedett költségeiket pedig kénytelenek lesznek beépíteni az áraikba.

„Ha a parlament a közeljövőben nem hagyja jóvá az élelmiszer-termelőknek nyújtott járulékkedvezmény meghosszabbítását, az a fogyasztói árakat is befolyásolhatja, vagyis a vásárlók újabb drágulással számolhatnak” – mondta el lapunknak Milan Lapšanský, a Szlovákiai Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szövetségének (SZPCC) az igazgatótanácsi elnöke, emlékeztetve arra, hogy az említett kedvezmény csak január végéig érvényes. Az idei év elejétől ráadásul jelentős mértékben emelkedtek a munkaerőköltségeik is. „A minimálbér emelésével együtt nőtt az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkavégzésért fizetendő bérpótlék is, márpedig ezek a pékek munkaidejének csaknem a 80%-ára vonatkoznak” – állítja Lapšanský.

Az élelmiszer-termelők és mezőgazdasági vállalkozások járulékmentességének 2024. június végéig történő meghosszabbítását a kormány már a január 10-ei ülésén jóváhagyta. Az említett munkáltatók járulékmentességét lehetővé tevő társadalombiztosítási törvény módosítása a kormány javaslata szerint február 1-én lépett volna hatályba. A parlamenti obstrukciók miatt azonban szinte már biztos, hogy kifutnak az időből.

„A pékségek már eleve munkaerőhiánnyal küzdenek, és ha most még az említett kedvezményt is megvonják tőlük, az tovább ront a helyzetükön. A parlamenti képviselők halogatása miatt a fogyasztóknak így nem csupán drágulásra, hanem az ellátás akadozására is fel kellene készülniük. A parlamenti képviselőket is a mi adóinkból fizetik, ezért felszólítjuk őket, hogy haladéktalanul fogadják el a számunkra kulcsfontosságú törvényeket, amelyek munkavállalók tízezreit és szlovákiai fogyasztók millióit érintik” – figyelmeztet a sütőipari szakmai szövetség vezetője. Szerinte a pékek nem szeretnék emelni az eladási áraikat, ám ha a parlamenti képviselők erre rákényszerítik őket, kénytelenek lesznek lépni. Lapšanský szerint a lakosságnak tisztában kellene lennie azzal, hogy ezért valójában ki is a felelős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?