Imádkozást tanító robotot fejlesztett ki egy iráni tanár

Teherán |

<p>Imádkozást tanító robotot fejlesztett ki egy tanár Iránban. Az ember formájú gép a Korán tanaira okítja Varamin városának egyik általános iskolájában a diákokat.<br />&nbsp;</p>

A 27 éves tanár, Akbár Rezai ugyan hittant oktat, de ért a robottechnológiához is. Egy dél-koreai gyártású humanoid robotot használt alapnak a fejlesztéshez. Néhány új mozdulatsor végett mechanikai változtatásokat eszközölt a roboton, és beleépített két további motort. A robot így már pontosan be tudja mutatni a földre borulás helyes testtartását. A gép neve Veldan, amely a Korán olvasata szerint annyit tesz, hogy a Menny Fiatalsága.
   
"Az gyermekek arcán jól látni, hogy mennyire érdekes számukra a robotika tudományát felhasználni vallási célra. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hatékony lesz az imádkozás oktatásában" - mondat az AP amerikai hírügynökségnek a tanár, aki szerint Veldant sorozatban kellene gyártani.
    A tanár hivatalosan levédette hittanrobotját az iráni találmányi hivatalban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?