VIDEÓ: Gondolatvezérelt külső váz segítségével újra járt egy lebénult férfi

robot

Mind a négy lebénult végtagját mozgatni tudta egy francia férfi a külső robotváz segítségével, amelyet gondolataival irányított - írta a BBC hírportálja.

A 30 éves Thibault négy évvel ezelőtt egy balesetben 15 métert zuhant, gerince megsérült és mind a négy végtagja lebénult. A következő két évét kórházban töltötte.

2017-ben részt vett a Grenoble-i Egyetem és a Clinatec kutatóközpont exoskeletonos, vagyis külső vázas kutatásában.

Agyának felszínére, a mozgásirányítási terület fölé két implantátumot ültettek be a kutatók. Mindegyik eszközön 64 elektróda érzékelte az agytevékenységet és közvetítette a jeleket egy számítógépnek.

Először számítógépes játékkal kellett gyakorolnia virtuális figurája, vagyis avatár mozgatását az agyi implantátum segítségével, majd ráerősítették az exoskeletont, hogy próbáljon meg mozogni benne.

"Ilyen lehetett, amikor az ember az első lépéseket tette meg a Holdon. Előtte két évig nem tudtam járni, elfelejtettem, milyen állni, és azt is, hogy magasabb vagyok, mint a többiek a laborban" - mesélte Thibault, aki azt kérte, családnevét ne közöljék.

A kar mozgatása bonyolultabbnak bizonyult, tovább tartott, míg megtanulta.

A 65 kilogrammos robotszerkezet nem tudja teljes mértékben visszaadni a mozgáskészséget, mégis nagy lépést jelent azokhoz a hasonló elven működő szerkezetekhez képest, amelyek egy-egy végtag gondolati irányítását tették lehetővé.

A férfi a vázban úgy tudott mozogni, hogy a mennyezethez erősítették, nehogy elessen benne, ami azt jelenti, hogy a szerkezetet egyelőre nem lehet a laboratóriumon kívül használni.

Alim-Louis Benabid, a Clinatec vezetője szerint messze vannak még az önálló járástól, nincsenek meg a gyors és pontos mozdulatok, amelyekkel az elesést meg lehetne előzni.

Thibault-nak 71 százalékban sikerült keze-lába mozgatásával, csuklója elfordításával megérintenie a kijelölt célpontot.

"Megmutattuk, hogy az alapelv helyes, bizonyítottuk, hogy az exoskeletonnal fokozni tudjuk a páciens mobilitását" - mondta Benabid.

További terveik között szerepel az ujjak mozdulatainak irányítása.

A gondolattól a mozdulatig 350 ezredmásodperc telhet el. A tudósok ehhez az implantátumonként 64 elektródából csak 32-t használnak, tehát van még lehetőség további agyi jelek olvasására nagyobb kapacitású számítógépekkel vagy mesterséges intelligenciával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?