Ferenc pápa: lelki analfabéta a mai világ

Vatikánváros |

<p>Lelki megújulást szorgalmazott Ferenc pápa a kortárs emberiség lelki magányával szemben vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott pünkösdi misén.&nbsp;</p>

 A katolikus egyházfő homíliájában kijelentette, hogy korunkban is számos jele van az emberiség árvaságának: "az a belső magány, amelyet tömeg közepén is érzünk és néha egzisztenciális szomorúsághoz vezet; az az Istennel szemben feltételezett önállóság, amelyet ugyanakkor a közelsége iránti sóvárgás kísér; az az elterjedt lelki analfabetizmus, amely miatt képtelenek vagyunk imádkozni (...); az a nehézség, hogy a másikban testvérünket lássuk meg". Hangsúlyozta, hogy a testvériség "az ember DNS-ének része": "az egymás közötti különbségeknek növelniük kell a közös testvériséghez tartozás örömét". 

Ferenc pápa "újjászületést" sürgetett. A keresztényekért, a bajban levő családokért és közösségekért imádkozott. Az egyházfő vasárnapi Twitter-üzenetében is azt kérte, hogy a Szentlélek "szabadítson meg minden zárkózottságtól". 

A hívőkkel teli Szent Péter-bazilika főoltárán bemutatott misén a kúria legidősebb papjai koncelebráltak Ferenc pápával. Mindannyian a pünkösdkor szokásos piros színű miseruhát viselték. 

Pünkösdhétfő Olaszországban nem piros betűs ünnep az 1969-es liturgiai naptárreform óta, amelyhez nem minden európai ország csatlakozott. Vörös húsvétnak is nevezik olaszul a pünkösdöt, vagy rózsásnak, mivel egészen a múlt századig az olaszországi templomokban a pünkösdi szentmisén rózsaszirmokat hullajtottak a hívők fejére - ez jelképezte a Szentlélek alászállását. A hagyomány a római Pantheonban elevenedett fel vasárnap délben, amikor az ókori római épület tetején levő lyukból a tűzoltók piros színű rózsaszirmokat hullattak le 43 méter magasból. 

Jelentős ünnepnek számít a pünkösdöt követő Corpus Domini, vagyis úrnapja: Ferenc pápa május 26-án a lateráni Szent János-bazilikában mutat be misét, majd innen Róma utcáin körmenetet vezet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?