Feltárnák a nagyváradi királysírokat

Kolozsvár/Budapest |

<p>Szent László és több más magyar király sírjának feltárásával, valamint szabadtéri múzeum kialakításával tenné vonzóbbá a turisták számára a nagyváradi várat a helyi önkormányzat - olvasható a Krónika című kolozsvári napilap internetes kiadásának keddi írásában.</p>

A lap cikke szerint a nagyváradi testület hétfői ülésén döntött arról, hogy készüljön terv a városban álló egykori fejedelmi palota négy épületrészének felújítására. A tervekben szerepel majd a királysírokat és az egykori székesegyház romjait bemutató szabadtéri múzeum kialakítása is.
    A projektre az önkormányzat a Regionális Operatív Program keretében pályázna, miután ennek keretében tavaly 10,89 millió eurót  (mintegy 3,4 milliárd forintot) nyert a vár nyolc épületének korszerűsítésére. A két pályázat révén összesen 23-25 millió eurót fordítanának az épületegyüttes felújítására, így a belső vár teljesen megújulna. A vár falai és a bástyák korszerűsítésére a későbbiekben kellene pályázati forrásokat keresni.
    A felújítással újra történelmi zarándokhellyé válhat a nagyváradi vár. Székesfehérvár után a partiumi városban temették el a legtöbb magyar királyt, a városalapító Szent László mellett Luxemburgi Zsigmond magyar királyt és német-római császárt, valamint feleségét, Máriát is itt helyezték örök nyugalomra. Számos püspököt és főnemest is az egykori székesegyházban temettek el, és a dokumentumokkal is bizonyítható királysírok mellett történészek szerint több más magyar király - többek között II. István és a Bihar megyei Körösszegen meggyilkolt IV. László - is Nagyváradon nyugszik.
    A turistacsalogatás mellett béketeremtő szándék is vezeti a városvezetést, szeretnék elérni, hogy a többségi nemzet is magáénak érezze a város egyik fontos jelképét - mondta a lapnak Dumitru Noane, a vár felújítási munkálataival foglalkozó önkormányzati tanácsadó. Emlékeztetett arra, hogy Szent László egyik lánya, Piroska bizánci császárné volt, aki öreg korában ortodox apácarendet alapított és Iréné néven szentté avatták. Ennek jegyében a várban egy ökumenikus központ létesülne, ahol a hívek egyszerre imádkozhatnának a római katolikus és az ortodox szenthez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?