De hogy kerül a fóka az erdőbe?

Stockholm |

<p>A legközelebbi nyílt víztől hat kilométerre, az erdő mélyén bukkantak egy fókabébire Svédország keleti részén. A svéd média azt feszegeti, hogyan kerülhetett ilyen szokatlanul messzire a víztől a kis tengeri emlős.</p>

 

A TT svéd hírügynökség vasárnapi jelentése szerint egy izgatott hang jelezte az uppsalai rendőrségnek, hogy fókabébibe botlott az erdőben sétálva. Először a rendőrség tréfára gyanakodott - mondta el Henrik Pederson rendőrfőnök.    A rendőrség egy vadászt kért meg, hogy járjon utána a bejelentésnek, és a hír igaznak bizonyult. A vadász, Robert Sandefors először azt gondolta, hogy a fókabébit talán egy sas ejtette el az erdő fölött, az állaton azonban nem látszott sérülés, a nyomok pedig azt igazolták, hogy a kisfóka önerőből, a szárazföldön vonszolta el magát kilométerekre természetes élőhelyétől.    A szakemberek szerint a fókakölyök valószínűleg elszakadt anyjától, majd eltévedt, és előbb három kilométert a befagyott tengeren, további három kilométert pedig az erdőben tett meg.    Bár a fókák életmódja vízhez és szárazföldhöz kötött, a szárazföldön esetlenül mozognak: mellső végtagjaik úszólábakká alakultak, a hátsók elcsökevényesedtek.     Az "erdei fókát" a legközelebbi folyónál helyezték vissza természetes környezetébe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?