A VASÁRNAP témája: Ügynöki trükkök

<p>Az esztendő végén nemcsak rokonok és ismerősük fognak telefonálni, hogy kifejezzék jókívánságaikat, hanem banki és biztosítási ügynökök is.&nbsp;</p>

Ők is azt mondják, csakis és kizárólag az ügyfelek javát szolgálják azzal, hogy új szerződést és előnyös hitelt kínálnak, de természetesen elsősorban maguknak akarnak jót. A kliensek iránti hirtelen támadt nagy érdeklődés oka az, hogy január 1-jétől a biztosítók nyolc százalék adót fizetnek az államnak minden biztosításból – kivételt csak az életbiztosítások képeznek. Ez azt jelenti, hogy pl. egy 300 eurós baleset-biztosításból 24 euró az államkasszába kerül. A biztosítók számára ez természetesen veszteség, amelyet egyik sem szeretne egyedül vállalni. Az ügyfeleken behajthatnák úgy is, hogy egyszerűen felbontják az eredeti szerződést, és közlik, hogy innen kezdve mennyivel magasabb az összeg. Ebben az esetben azonban fennáll annak a veszélye, hogy kliensük biztosítót vált, mert bár a nyolcszázalékos adót mindegyiknek be kell fizetnie, azért a szerződésekkel szabadon ügyeskedhetnek. A meglévő ügyfeleknek az áremelés fejében új szerződést, előnyösebb feltételeket kínálnak, az újakat pedig azzal csábítják, hogy az eddig másnál befizetett összegért náluk többet és jobbat kapnak. Ez ugyan nem feltétlenül igaz, de a képzett ügynököknek ezer érvük és jól bevált stratégiájuk van a kétkedők meggyőzésére. Az e heti Vasárnapban elolvashatja azt is, milyen trükköket használnak az ügynökök; miért éri meg rámenősnek lenni; mennyi embert sikerül rávenni a szerződéskötésre; melyik a legnagyobb vadászterület; hogyan hatnak az emberek érzelmeire; hogyan lehet elkerülni, hogy áldozatok legyünk… 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?