A petyhüdt elmék kora várhat ránk

ipar

A robotizáció és a mesterséges in­telligencia egyre masszívabb terjedéséről szóló viták többsége érthető módon a tömeges munkahelyvesztés veszélyére fókuszál. Ám a jelenség lehetséges következményei ennél sokkal ijesztőbbek. 

 

Az emberiség egy riasztó evolúciós átalakulás küszöbén áll, mely nem csupán az emberi kapacitást, hanem a személyes ént is érinti.

A történelem kapaszkodói

A történelem csak részben kínál kapaszkodót az előttünk álló bizonytalan jövőt tekintve. Az első ipari forradalom óta tudjuk, hogy az új technológiák gyökeresen megváltoztathatják az embereket és más fajokat. Tony Wrigley, a cambridge-i egyetem történésze, a kor remek ismerője szerint e folyamat központjában az emberi és állati eredetű mechanikus energia egyéb, produktívabb energiaforrásokkal, főként szénnel és más fosszilis üzemanyagokkal való helyettesítése állt. 

Mindenesetre, az emberi és állati izommunka széleskörű devalvációja nem egyik napról a másikra történt. Az elején sok segédjellegű munka terén – beleértve a szén kitermelését, de az ipar számos egyéb területét is – megmaradt a manuális előállítás. Ám megközelítőleg két évszázad múltán a fizikai erőre már alig volt szükség.

A munka alapvető természete változott meg fokozatosan. A 20. század végére a földművesek traktorokat vezettek, s még a szénbányászat is nagy mértékben mechanizálódott. Azokban az országokban, amelyeknek fejlett agazdasága, kevés ember maradt, aki kemény izommunkával kereste a kenyerét.

A kibővült derékvonal

Az emberi fiziognómia is megváltozott, főleg, amikor az ipari forradalom teljes potenciálja kibontakozott. Az ülő életmód láthatóan különböző embereket produkált. A derékvonalak jócskán kibővültek, ahogy a korábbi nehéz fizikai munkához szükséges egészséges étrend egyre egészségtelenebbé vált.

Egyesek látták ezeket a változásokat, és aggasztónak vélték. Egyre többen kezdték el keresni az intenzív fizikai aktivitást, de nem a bányákban vagy a földeken, hanem szabadidős foglalkozásként. A homlokverejték már nem a kemény fizikai munka ismérve volt, hanem a gyakran nagyon feltűnő fogyasztásé. A tornatermek a közösségépítés új színtereivé váltak. És ahogy a munkatársak együtt tornáztak, a felvilágosultabb munkáltatók belátták, hogy ez a fajta kikapcsolódás a testi és lelki jólét értékes forrása.

A serénység forradalma

Az ipari forradalmat a lelki aktivitás hajtotta. Egy másik szemlélet, amely főként Jan De Wries, a Berkeley Egyetem, és Joel Mokyr, a tel avivi egyetem történészéhez kapcsolódik, ugyanezt a folyamatot a serénység forradalmának nevezi (angolul industrial revolution – industrious revolution, a szerkesztő megjegyzése). E szerint az elmélet szerint az ipari forradalomban az innovátorok egy egymásra kapcsolódó csoportja egymással verseng azzal a céllal, hogy új megoldásokat keressenek meglevő problémákra, termékeny folyamatot létrehozva.

Azáltal, hogy a fizikai erő helyett az intellektuális munkára helyeződött a hangsúly, az utóbbi három évszázad alatt lezajlott átalakulás az emberiségnek több lehetőséget adott a gondolkodásra.

S amint az emberiség kollektív intelligenciája új magaslatokba emelkedett, felmerült az emberi tökéletesség gondolata. Ma már tudjuk, hogy ez csupán illúzió volt.

Az emberi intelligencia soha nem látott szintje, mely az ipari forradalom hatására alakult ki, az emberi tudás végső határának bizonyulhat.

Az éppen zajló technológiai forradalom egy másfajta helyettesítést generál. Sok olyan feladatot, amely korábban emberi intelligenciát igényelt – összefüggések felismerése, következtetések levonása, minták felvázolása, bonyolult folyamatok tanulságainak leszűrése – ma a mesterséges intelligencia sokkal hatékonyabban végzi el helyettünk. Legyen szó akár több ezer oldalnyi jogi szöveg áttanulmányozásáról következetlenségek után kutatva vagy radiológiai becslésekről, egy algoritmus ma sokkal megbízhatóbban és olcsóbban el tudja végezni a munkáját, mint az ember. Hamarosan ez a gépkocsivezetésre is érvényes lesz.

Ugyanakkor, a modern viselkedési közgazdaságtan megmutatta, hogy az emberi gondolkodás képes irracionális elemeket vinni a különben egyértelmű folyamatokba is. Folyik a kutatás, amely felfedné és egyben ellenőrzés alatt tartaná az emberi lélek azon sajátosságait, amelyek torzító, illetve nem eléggé hatékony eredményeket produkálnak.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy az emberi tökéletesedés következő fokozata azt követeli meg tőlünk, hogy komplett adjuk fel a független gondolkodást és ítélkezést.

Sem a Siri, sem az Alexa

A mesterséges intelligencia és az automatizáció nyilvánvaló hatással bír a munkaerőpiacra. Ám az emberi elmét is érinti. A jövőbeli munkakörök – többségük a szolgáltató iparban – olyan, zömében interperszonális adottságokat fognak igényelni, amelyeket a technológiai alkalmazások – sem a Siri, sem az Alexa – nem tudnak helyettesíteni. A komplex számítások vagy szofisztikált elemzések elvégzésének képessége sokkal kevésbé lesz fontos.

A gond az, hogy számos régebbi aktivitás – legyen az egy autó vezetése nehéz, hegyi terepen vagy egy bonyolult jogi eset kibogozása – rengeteg ember számára jelenti beteljesedésük forrását, mivel lehetőséget adnak arra, hogy igényes, belsőleg motivált kihívásokkal szembesüljenek. Hamarosan ezek az aktivitások, csakúgy, mint egy középkori mező felszántása, örökre eltűnhetnek.

Petyhüdt pocakok, petyhüdt elmék

A helyzetet súlyosbítja, hogy elegendő bizonyíték utal arra: az emberek okkal tartanak intellektuálisan igényes munkájuk feladásától a semmittevés kedvéért. Számos kutatás mutatja, hogy az ember számára nem pihentető, se nem élvezetes, ha nem kell rendszeresen gondolkodnia. Éppen ellenkezőleg: az ilyen életmód rontja a fizikai és lelki egészséget, és az életminőség romlásához vezet. 

A nagy mennyiségű kognitív feladat kiesése riasztó kilátásokat jelent a jövő szempontjából.

Ahogy az ipari forradalom a legtöbb embert fizikailag gyengébbé, a mesterséges intelligencia forradalma kollektíve tudatlanabbá teszi az emberiséget. A petyhüdt pocakok mellett elménk is petyhüdtté válik: ez lesz a tudatlan gazdaság.

A központi bankok már ma eszeveszetten keresik a módját, hogyan butíthatják le közlendőjüket az egyre műveletlenebb nyilvánosság számára.

Intelligencia mint luxuscikk

A tömeges butaságot a technológia fogja táplálni. De amint az ipari forradalom idején megszületett a testi épség kultusza, valószínű, hogy egy új intelligenciaipar fog kialakulni, amely megpróbál szembenézni mentális leépülésünkkel. Egy logikailag felépített érvelés végighallgatása esztétikus élvezet és különlegesség dolga lesz. Az irodalom és a képzőművészet „bonyolult” alkotásai a látványos fogyasztás egyre attraktívabb formáivá vállnak.

Egyvalami azonban különösen kellemetlennek tűnik ennek kapcsán. Épp elég idegesítő a testi épségükkel hencegőket végighallgatni, ám a kimagasló intellektussal való kérkedés sokkal rosszabb lesz. Annak az igénye, hogy bebizonyítsuk: a régi emberi felsőbbrendűség relikviájának hordozói vagyunk, nemcsak a közös jót, hanem a közös emberiességet is veszélyezteti.

Harold James

A Princeton Egyetem történelem- és nemzetközi kapcsolatok-professzora

© Project Syndicate

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?