A palackozott víz műanyag részecskék százezreit tartalmazza

PET palack

A palackozott víz a benne lévő mikro- és nanoműanyag részecskék számát tekintve akár százszor rosszabb lehet, mint korábban gondolták – derült ki egy új tanulmányból, amely hétfőn jelent meg a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban.

Egy új technológiának köszönhetően a kutatók egy népszerű literes palackozott vízben átlagosan 240 ezer műanyag részecskét számoltak meg, ami a korábbi becslések 10-100-szorosát jelenti, és olyan lehetséges egészségügyi aggályokat vet fel, aminek alaposan utána kell járni a tudósok szerint.

Beizhan Yan, a Columbia Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője azt ajánlotta azoknak, akik aggódnak a palackozott vízben lévő nanoműanyagok miatt, hogy vegyenek fontolóra alternatívákat, mint például a csapvíz fogyasztását. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a kiszáradás nagyobb veszélyt jelent a szervezetre, mint a műanyag részecskék, ezért a palackozott víz fogyasztása is fontos lehet.

A mikroműanyagok már a sarki jégsapkáktól a hegycsúcsokig minden ökoszisztémában kimutathatók, bekerülnek az élelmiszerekbe és az ivóvízbe is.

A mikroműanyagok az 5 milliméternél kisebb műanyag részecskéket jelentik, míg a nanoműanyagok az egy mikrométernél – a méter egymilliomod részénél – kisebb részecskéket. A nanoműanyagok olyan aprók, hogy átjutnak az emésztőrendszeren, a tüdőn, és bekerülnek a véráramba, ahonnan a szervekbe, az agyba és a szívbe is eljutnak. A nanoműanyagok a placentán át a még meg nem született magzatok testébe is bekerülnek.

Korlátozott számú kutatás áll rendelkezésre a nanoműanyagok ökoszisztémára és emberi egészségre gyakorolt hatásairól, bár néhány korai laboratóriumi tanulmány olyan toxikus hatásokkal hozta kapcsolatba őket, mint a reprodukciós rendellenességek és gyomorproblémák.

A kutatók a palackozott vízben lévő nanorészecskék számának felméréséhez a stimulált Raman-spektroszkópia (Stimulated Raman Scattering) kémiai elemzési technikát használták, amelyet a közelmúltban talált fel a tanulmány egyik társszerzője. A mintákat két lézerrel szondázták, amelyek úgy voltak beállítva, hogy bizonyos molekulák rezonáljanak, és egy számítógépes algoritmus így meg tudta állapítani, hogy milyen részecskékről van szó.

A kutatók három vezető palackozott vízmárkát teszteltek, de megnevezni nem akarták őket, mert szerintük minden palackozott víz tartalmaz nanoműanyagokat, ezért kiemelésük nem lett volna igazságos.

A tanulmány szerint a palackozott vizekben literenként 110 ezer-370 ezer részecskét mutattak ki, és ezeknek a részecskéknek 90 százaléka volt nanoműanyag, a maradék pedig mikroműanyag.

A részecskék leginkább nylonból (poliamid műanyagból) álltak, és feltehetően a víz tisztítására való műanyag szűrőkből származtak. A második leggyakoribb részecske a PET (polietilén-tereftalát) volt, amelyből maguk a palackok készülnek, és a palack összenyomásával kerültek a vízbe. Más műanyagok akkor kerülhettek a vízbe, amikor a palack kupakját le- vagy visszacsavarták.

A kutatócsoport következő vizsgálatát a csapvíznek szenteli, amelyben szintén vannak mikroműanyagok, de korántsem olyan mennyiségben, mint a palackozott vizekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?