A leggazdagabb egy százalék annyi üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a legszegényebb lakosság kétharmada

A klímaváltozás megváltoztatja egyes kórok elterjedését

A Föld népességének leggazdagabb egy százaléka életmódjával ugyanannyi üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a legszegényebb lakosság kétharmada, vagyis nagyjából ötmilliárd ember – mutatott rá az Oxfam nemzetközi segélyszervezet friss jelentésében.

Max Lawson, a vasárnap közzétett jelentés társszerzője elmondta: miközben a klímaváltozás elleni küzdelem az egész világ közös kihívása, „egyesek jobban tehetnek a problémáról, mint mások”, és a politikai döntéseket ehhez kellene igazítani. Hozzátette azt is, hogy minél gazdagabb valaki, neki személy szerint annál könnyebb csökkenteni a károsanyag-kibocsátását. „Nincs szükség harmadik autóra, egy negyedik nyaralásra vagy éppen befektetni a cementiparba” – fogalmazott a szegénység felszámolásáért küzdő szervezet munkatársa.

Az Oxfam jelentésének szerzői a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet (SEI) kutatásainak adataira támaszkodtak, és a különböző jövedelmű csoportok fogyasztásával összefüggő károsanyag-kibocsátást vették vizsgálat alá. Az adatok 2019-ig bezárólag álltak rendelkezésre.

Az Oxfam megállapította, hogy a leggazdagabb 1 százalék – azaz 77 millió ember – felel életmódjával a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 16 százalékáért. Ugyanekkora arányú károsanyag-kibocsátásért felel a legalacsonyabb jövedelműek 66 százaléka, azaz 5,11 milliárd ember. Az egyes országokra vásárlóerő-paritás alapján számolták ki, hogy mekkora jövedelem fölött tartozik valaki a leggazdagabb kategóriába.

Max Lawson szerint soha nem lesz eredményes a klímaváltozás elleni küzdelem, ha a kormányzatok nem vezetnek be progresszív intézkedéseket, amelyek révén a legnagyobb kibocsátók lennének kénytelenek a legnagyobb áldozatokat hozni. Ilyen intézkedés lehetne például szerinte azoknak a megadóztatása, akik évente tíznél több alkalommal utaznak repülővel, vagy jelentősen magasabb adók kivetése a nem ökológiai beruházásokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?