18 emberrel végzett az ország történetének leghalálosabb lavinája

Stredisko lavínovej prevencie horskej záchrannej služby

Az egyik túlélő egy kisbaba volt. 

Rybô erdőtelepülésen 1924. február 6-7-én éjjel történt hatalmas tragédia. Egy óriási lavina 22 embert temetett maga alá, akik közül 18-an meghaltak. A hótömeg olyan hatalmas volt, hogy még nyáron sem olvadt el, és a völgyben közlekedő autóknak hóalagúton kellett áthaladniuk – írja a  život.pluska.sk.

Az olvadó hó okozta áradások később elöntötték Óhegy (Staré hory) falu egy részét. A lavina Rybô település házainál állt meg, néhány áldozatot hetekig kerestek. Az apokaliptikus hangulatot keltő lavina aznap késő este 2,5 kilométeres szélességben, 760 méteres magasságból zúdult le, és 600 ezer tonna hóval temette maga alá Rybôt. A faluban lévő hó magassága elérte a 35 métert. A halálos lavinát mindössze 4 ember élte túl. Benjamín Strmen is köztük volt, szüleivel és egy fiatal szomszéddal együtt. Az akkor mindössze három hónapos csecsemő egy bölcsőben aludt, amelyre a tető egy része rádőlt, ez mentette meg az életét. Szülei négy órával később találtak rá, öt másik testvére nem élte túl a tragédiát.

Az egykori pusztítás helyszínén már csak a lavina által betemetett házak alapjainak maradványait találjuk. A polgármester szerint az egres, amelyet az emberek akkoriban a kertjeikben termesztettek, még mindig vadon terem ott. A helyszínt soha nem foglalták el újra, bár 1963-ban egy biológiai és műszaki lavinavédelmi projektet hajtottak végre ott.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?