Sokszínű programmal, önfeledt hangulatban

komáromi Ipari diáknap

A komáromi Gépészeti és Elektrotechnikai Szakközépiskola tanulói november 16-án vidám, gondtalan napnak néztek elébe.

Már az iskolaépület előcsarnokában, a modern technikának köszönhetően, a versenyzők kivetítőn kísérhették figyelemmel az egyes versenyszámok helyszínét, időpontját. A mindenre kiterjedő, alapos eligazításra szükség is volt, ugyanis 43 diákcsoport mérte össze erejét összesen 14 versenyszámban. Az első osztályosok avatásával párhuzamosan elkezdődött a diáknapi program érdekes vetélkedőkkel, fejtörőkkel, melyek logikai rátermettséget, nyelvi, zenei és filmesztétikai ismereteket is igényeltek, de a résztvevők nehezen boldogultak volna kreativitás és ötletesség nélkül is. A megmérettetésből a sportkedvelők is kivehették részüket, hiszen az asztaliteniszen, a kosárlabdán, a hulahoppkarikán, valamint a floorballon kívül még célba dobásban is próbára tehették ügyességüket.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei diáknapon nem volt hiány a Rubik-kockát boszorkányos gyorsasággal kirakó, logikus, csavaros észjárású diákokból sem. Az angol szólások és kifejezések értelmezésében is jó páran remekeltek. Nem volt más a helyzet a német nyelvvel sem. A német szakos tanárnő által megszerkesztett keresztrejtvény megfejtése is igényes, de megoldható feladatnak bizonyult. A szlovák nyelvű scrabble-verseny résztvevőinek minél több szót kellett találniuk, természetesen meghatározott időn belül.

ujszo

A filmsorozatok kedvelői is úgy érezhették, eljött az ő idejük. A képernyő, valamint a mozivászon előtt eltöltött időnek hála remekül, szinte kapásból megválaszolták a népszerű sorozatokkal összefüggő kérdéseket, oldották a feladatokat.

A pontszámok összeadása után megszületett az eredmény: a győztes osztály a 2. G lett. A finom tortán kívül egy szabadnapot is kaptak, így alkalmuk nyílik osztálykirándulásra vagy akár más, csapatépítő jellegű tevékenységre.

Az önfeledt hangulatú diáknap szervezőit, Németh Izabella és Dózsová Petra tanárnőket köszönet illeti az igényes szórakozást nyújtó, ötletes programok biztosításáért, a mindenre kiterjedő szervezőmunkáért.

PaedDr. Tóth Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?