Pozsonyi első hely a gimnazisták országos helyesírási versenyén

Biháryová Bianka

Bizonyára sokan egyetértenek velem abban, hogy a magyar helyesírás nem egyszerű. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki vendégművész vagy vendég művész, a menyecske legyen tűzrőlpattant, miközben valami a tűzről pattant. És ímélt, illetőleg e-mailt küldünk, esetleg mindkettőt?

Tanulmányi versenyeink között kiemelt helye van a gimnazisták Implom Józsefről elnevezett helyesírási versenyének. A pozsonyi gimnázium diákjai a korábbi években is szép sikereket értek el ezen a megmérettetésen: két éve Korpás Lilla a verseny abszolút, Implom-díjas versenyzője lett. Ő ezután már nem indulhatott a versenyen, de a Duna utcai gimiben mindig van utánpótlás! Az idén a még csak első osztályos Biháryová Bianka képviselte iskolánkat ezen a versenyen, és az itt elért sikereinket egy újabb országos első helyezéssel gazdagította! Ez pedig belépőt jelentett számára a nemzetközi, Gyulán megrendezett Kárpát-medencei döntőbe. Bianka így emlékezik gimnazista évei első nagy megmérettetésére:

„A Kárpát-medencei döntőre a tavaszi szünetben került sor. Sajnos a felkészítő tanárom nem tudott velem jönni, így február 23-án a családom kíséretében utaztam el Gyulára. A körülbelül 5 órás út és a regisztráció után még próbáltam erőt gyűjteni a következő napra (nem sikerült, alig aludtam az éjjel). Pénteken már fél kilenckor jelen kellett lenni a megnyitón, ahol Nagy János professzor – a zsűri elnöke – köszöntött minket. Onnan sétáltunk el a közeli Erkel Ferenc Gimnáziumba, ahol a verseny zajlott. Gyulán tényleg nagy esemény e nemzetközi megmérettetés, ezt a rengeteg résztvevőn kívül az is bizonyította, hogy a verseny alkalmából az iskola diákjai szabadot kaptak.

Először a tollbamondást diktálták le – a hangosbemondón keresztül. Maga a szöveg nagyon igényes volt, ennek ellenére volt olyan diák, aki csak egy-két hibát vétett. Ezután következett a feladatlap – a hagyományos, jelenléti verseny ellenére táblagépeket osztottak ki nekünk, és az online időszak alatt használt Moodle felületen oldottuk meg a feladatokat. Ez is rendkívül igényes volt, ennek ellenére a legsikeresebb megoldó 95%-ra teljesített.

Amíg a diákok versenyeztek, a kísérőik számára szakmai programot szerveztek, amely keretében meghallgathatták például Keszler Borbála professzor asszony előadását Száz éve született Fábián Pál címmel, Zsille Gábor József Attila-díjas költő pedig Petőfi Sándorról adott elő. Délután városnézésen vehettünk részt, majd este bemutatkozott az Erkel Ferenc Gimnázium egy szép táncos-zenés műsorral.

Másnap reggel volt az eredményhirdetés: 4 kategóriába soroltak bennünket, én a 27 versenyzőt számláló határon túli versenyzők kategóriájába tartoztam. Bár a díjazott első 6 közé nem sikerült bejutnom, nagy örömmel fogadtam, hogy a 10. lettem! Én elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, elsősként számomra a nemzetközi versenyen főleg a tapasztalatszerzés volt a lényeg, jövőre pedig mindenképpen folytatom a versenyzést!”

Kedves Bianka, szeretettel gratulálunk a szép eredményhez, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Demcsák Edit felkészítő tanár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?