Határtalan selyés vakáció

ujszo

A véletlen, vak szerencse folytán a komáromi Selye János Gimnázium 12 fős csapata a Rákóczi Tábort a sátoraljaújhelyi élményközpont helyett az atlétikai világbajnokságon kezdhette augusztus 20-án. Azon a vasárnap reggelen Elek József tanár úr vezetésével elindultunk, hogy a „selyések” meghódítsák a vb-t.

Óriási élmény volt, hogy a sok ezer magyarral együtt szurkolhattunk a nemzeti színeinket viselő sportolóknak. A Budapesten eltöltött napunk ezzel még nem ért véget, zárásaként megnéztük a Szent István-napi tűzijátékot és fényparádét.

Másnap, hétfőn egy felettébb hosszú és fárasztó vonatút után kezdetét vehette az igazi táborozás a III. Összmagyar Ifjúsági Táborban. Ez a nap az ismerkedésről szólt. Megtudtuk, hogy csapatunk tagjai a legkülönfélébb helyekről érkeztek, mint Peru, Argentína, Kanada, de a tengeren innen is több helyről, mint Spanyolország, Szerbia, sőt még Kárpátaljáról és Erdélyből is ismerhettünk meg velünk egykorú diákokat. Vacsora után, hogy biztosan kellően elfáradjunk, az egész tábor együtt megmászta a Magyar Kálváriát. Ezután az alvás már könnyen ment.

Keddi napunk egy valódi programkavalkád volt, íjászat, kézműveskedés várt ránk, az NMHH-t képviselő szakemberek meséltek nekünk a média útvesztőiről, sőt még egy katonai akadálypályát is kipróbálhattunk. A napot moldvai táncházzal zártuk, ahol a több mint négyszáz táborozó együtt táncolt. Szerdán még fel sem fogtuk, hogy milyen gyorsan szalad velünk a hét, és hatalmas lelkesedéssel hódítottuk meg a Bodrog vizeit a sárkányhajókkal. Akár a valódi viking harcosok a fjordok között, úgy hasítottuk a folyót, legyőzve ezzel a másik hajós csapatot. Délután egy újabb túra kereteiben megpillanthattuk a Megyer-hegyi Tengerszemet. Visszatérve a tábor helyszínére egy előadás és a vacsora után meghallgattunk egy remek zongorakoncertet, amit a tábor kvízestje követett, ez rendesen megmozgatta mindenki agytekervényeit.

Hamar elérkezett az utolsó teljes értékű napunk Sátoraljaújhelyen, ami a sportolás jegyében telt. A rengeteg napi feladat mellett még arra is kellett időt találnunk, hogy az esti Ki mit tud?-ra megfelelő műsort állítson össze a csapatunk, az Ötös csapat. Vacsora után kicsit szkeptikusan, de óriási izgalommal vártuk, hogy mi kerüljünk sorra és megmutathassuk a zsűrinek, hogy mit tudunk. Műsorszámunk végére hatalmas mulatság kerekedett, táncoltak a nézők, táncolt a zsűri és táncoltunk mi is. A produkciót a zsűri minden tagja tíz-tíz ponttal jutalmazta. A maximum pontszámmal még nem dőlhettünk hátra, mert a hét folyamán összegyűjtött aktivitáspontok döntötték el a szoros versenyt. A végső eredményt feszült csend várta, majd mikor kiderült, hogy mi, az Ötös csapat nyertünk, hatalmas ovációval ugrottunk fel és egymást ölelve vonultunk a küzdőtérre, hogy átvegyük a díjat, ami egy nagy és ízletes csokitorta volt. Este a záróbuli fergetegesre sikeredett.

Másnap, péntek reggel viszont eljött a búcsú ideje. A szervező Rákóczi Szövetség mindig elérhető és szeretnivaló csoportvezetői is elérzékenyültek, ezúton is szeretnénk nekik megköszönni a törődést. Kicsit szomorúan és a hőségtől elcsigázva, de sok boldog emlékkel és élménnyel gazdagodva indultunk haza, és bizakodva, hogy jövőre újra találkozunk.

Fodor Zsófi, a Selye János Gimnázium tanulója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?