Harmincadik születésnapját ünnepli a Gimisz

Gimisz Diákszínpad

A komáromi Selye János Gimnázium Gimisz Diákszínpada idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Egy amatőr színjátszó csoport életében – melyben évente cserélődik a színészgárda – ez nagyon hosszú időszak. A kezdet 1993 decemberére tehető, amikor az akkori végzős gimnazisták akaratának Kiss Péntek József tett eleget: az aktuális szalagavatói műsor egy zenés színházi előadás legyen! A diákok voltak az ötletgazdák, ám Kiss Péntek József mellett az első pillanattól kezdve lelkesen támogatta az ötletet a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium akkori igazgatója, Ipóth Barnabás, s az ügy mellé állt a helyi városi művelődési központ akkori igazgatónője, Varga Anna.

A rendezőnek, Kiss Péntek Józsefnek a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kultikus musicalre esett a választása. Az előadás elképesztő sikeréről még csak álmodni sem mertek, a darabot kb. 8,5 ezer néző látta országszerte, sőt, meghívást kaptak az akkori Sziget-fesztiválra is. Ettől fogva – egy próbálkozást kivéve – a zenés darabok, a musicalek hozták/hozzák meg évről évre a csapatnak a megérdemelt sikereket. A Képzelt riportot a Grease, az Ezek a fiatalok, a Hair, a Kosztolányi Dezső-regény adaptációja, a Néró követte.

Az 1998/99-es tanév egy újdonságot hozott a Gimisz életébe, mely hosszú éveken át nagyon sikeresen működő ötletnek bizonyult. Létrejött a diákszínpad ún. B-csapata, mely a gimnázium alsóbb évfolyamaiból verbuválódott színjátszókkal működött. Így a negyedikesek által sikerre vitt aktuális darabot a későbbi hónapokban ők is játszották. Ilyen kettős szereposztásban vált országszerte és a határon túl is sikerdarabbá A dzsungel könyve, a Valahol Európában, a 2000-es Popfesztivál, a Padlás. A Gimisz országszerte „turnézott”, több éven át vendége volt a Határon Túli Magyar Fiatalok Kulturális Találkozójának, fellépett a budapesti Thália Színházban.

A Gimisz rendezőjét, Kiss Péntek Józsefet és társrendezőjét, Spátay Adrianát állandóan az útkeresés, a megújulás, a friss művészi látásmód foglalkoztatta. Kilenc év zenés darabjai után így került sor Petőfi Sándor A helység kalapácsa című vígeposzának színpadra állítására, 2003-ban a Jó estét nyár, jó estét szerelem című gyönyörű kivitelezésű, ám komor hangulatú mű után a közönség igényeit figyelembe véve visszatértek a musicalek világába, azon belül is az ismertebb vagy a könnyedebb hangvételű darabokhoz.

Az eddigi darabok szövegkönyvét a rendező, illetve Varga Emese (a Jókai Színház dramaturgja, jelenlegi művészeti vezetője) írta, 2004-ben Kiss Péntek rendezőtársa és szövegkönyvírója Csengel Mónika volt. A műfaj is megújult, választásuk a Csárdáskirálynő című nagyoperettre esett. Weöres Sándor Holdbeli csónakosát egy filmadaptáció, a Csinibaba követte, majd a könnyed bohózatok sora jött: a Hyppolit, az Egy szoknya, egy nadrág. A 2009-es év darabja a legendás West Side Story volt, melyet tíz év után ismét a leporolt, aktualizált és a rendező által újragondolt formába öntött Popfesztivál követte.

A mára már kultikus Üvegtigris 2. című film színpadi adaptációjával – Üvegtigris-Flash címmel – 20 év nagyon sikeres munka után Kiss Péntek József és Spátay Adriana megvált a Gimisztől, a rendezői-dramaturgiai munkát Csengel Mónika, a városi művelődési központ munkatársa vette át. A Gimisz a legjobb kezekbe került, Mónika ott volt az 1993-as kezdetnél mint szereplő, majd az évek folyamán az egyes produkciók alkotótársaként is közreműködött.

A Gimisz az utóbbi tíz évben Bajkai Csengel Mónika vezetésével hűen folytatta a hagyományokat; egy-egy szalagavatói darab mind a mai napig fontos esemény nemcsak a gimnázium, hanem a város életében is. A klasszikus shakespeare-i darab mellett színpadra került a Diótörő, az Abigél, a Hegedűs a háztetőn, a fiatalok művészvilágát bemutató A hírnév ára, de a könnyedebb, szórakoztató-kacagtató Fekete Péter is nagy sikert aratott.

A Selye János Gimnázium igazgatója, Andruskó Imre, illetve a komáromi Egressy Béni Művelődési Központ igazgatója, Lakatos Róbert – az alapítókhoz hűen – teret és lehetőséget adtak és adnak a rendezőnek a Gimisz Diákszínpad újabb sikereinek eléréséhez.

Összegzésként elmondható, hogy a 30 év alatt produkciónként 60-80 diák lépett színpadra, többen közülük a színészi pályát választva mára sikeres színművészek. Voltak olyanok, akik életükben először (és utoljára) próbálták ki magukat a színpadon, és egy életre szóló gyönyörű élménnyel gazdagodtak.

2023. november 11-én 19 órakor gálaműsorral ünnepelték születésnapjukat a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

Spátay Adriana

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?