Biela pastelka – Fehér zsírkréta: segítettek a selyések

Selye Gimnázium gyűjtés

Iskolánk, a komáromi Selye János Gimnázium nevelési programjának egyik sarkalatos pontja a szolidaritás érzésének erősítése a diákokban, ezért a rászorulók számára minden évben különböző adománygyűjtésbe kapcsolódunk be – így tanulóink tudatosíthatják a szükséghelyzetben lévő embereknek nyújtott segítség fontosságát.

A Vakok és Gyengénlátók Egyesülete 1990-ben alakult meg, hogy segítse a látássérült emberek életbe való visszatérését. Ez a polgári társulás megalakulása óta minden évben „Biela pastelka – Fehér zsírkréta” néven országos, nyilvános gyűjtést szervez azon emberek megsegítésére, akik nem könnyű élethelyzetbe kerültek. A gyűjtés célja anyagi támogatást szerezni a vak, illetve gyengénlátó embereknek, hogy sikeresen tudjanak beilleszkedni a mindennapi életbe.

Idén szeptemberben már 22. alkalommal valósult meg a gyűjtés az ország különböző városaiban és településein. Iskolánk III.C osztályos tanulói – Nagy Natália és Bodnár Zsófia – vállalták a pénzadományok gyűjtését, amelybe gimnáziumunk tanárai, pedagógusai és nem pedagógus alkalmazottai is nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be. Az adakozók köszönetképpen fehér zsírkrétát kaptak. A zsírkréta nemcsak a hála jele a megértésért és nagylelkűségért, hanem a látássérült emberek iránti szolidaritás szimbóluma is. Önkénteseinknek 259,16 eurót sikerült összegyűjteniük iskolánkban és Komárom város utcáin.

A Fehér zsírkréta – Biela pastelka azokon segít, akik ténylegesen rászorulnak – a látássérült embereken. A gyűjtés lehetőséget nyújtott iskolánk diákjainak, hogy betekintést nyerhessenek a vakok nehéz világába.

PaedDr. Matus Alica

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?