Barcelonából jelentjük – idegenforgalmi tanulók kalandjai

Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola Barcelona

A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában a szakmai gyakorlatok lehetőséget teremtenek a diákoknak, hogy elmélyítsék szakmai tudásukat és személyes tapasztalatokat szerezzenek a vendéglátás és idegenforgalom területén. A tanulók egy csoportja életre szóló élményekkel gazdagodott, amikor régi álmuk vált valóra, és repülőgéppel utazhattak Barcelonába. Erről az utazásról számolnak most be a saját szemszögükből.

Az utazás megszervezése hosszú és izgalmas folyamat volt. Az iskolában tanultunk az utazás szervezéséről, a légi közlekedésről és foglalási rendszerekről. Utunk tervezésénél figyelembe vettük, hogy csak egy napunk lesz a város felfedezésére, valamint azt, hogy a költségek ne terheljék túl a pénztárcánkat. Miután megvizsgáltuk a lehetséges úti célokat, a választás egyértelműen Barcelonára esett.

Az utazásra való felkészülésbe rengeteg időt és energiát fektettünk. Az első kihívás a repülőjegyek foglalása volt. Néhány akadályt le kellett küzdenünk, de végül sikeresen megszereztük a jegyeket. Az utazás előtt a tanárnőnk néhány feladatot is adott nekünk, például a városba való bejutás részleteinek kidolgozását.

A nagy napon kora reggel, napkelte előtt találkoztunk az iskola parkolójában, ahonnan kisbusz szállított minket a schwechati repülőtérre. A felszállás után olyan élményben volt részünk, amit szavakkal nehéz leírni. Az idő repült, és két óra múlva már Barcelonában találtuk magunkat.

ujszo

A városközpontba való bejutás simán ment, és rögtön elkezdődött az egész napos városnézés. Megcsodáltuk a Sagrada Familia katedrálist, a Casa Batllót és a Casa Milát. Végigsétáltunk a híres La Rambla sétálóutcán és ellátogattunk a Güell palotába. A Boqueria piac is a látogatásunk helyszíne volt, ahol megkóstolhattuk a helyi finomságokat, mint például a paellát, a churrost vagy az ibériai sonkát. Kolumbusz szobrát is megtekintettük, majd a tengerparton a lábunkat is megmártottuk a vízben. A gótikus negyeden keresztül sétáltunk vissza a Catalunya térre, ahol elragadott minket Barcelona katedrálisának szépsége. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, ugyanis délutánra a hőmérséklet 27 °C-ot mutatott. Az egész napot a nevetés és jókedv jellemezte. Este, körülbelül fél hétkor, visszautaztunk a repülőtérre. A hazaút már sokkal csendesebben telt, sokan megpróbáltak pihenni vagy aludni. Schwechat repülőterén már a megrendelt kisbusz várt ránk, hajnalban értünk vissza az iskola parkolójába.

Ez az utazás életünk egyik legnagyobb kalandja volt. Boldogan és mosolyogva gondolunk vissza a nap során szerzett élményekre, és biztosak vagyunk benne, hogy Barcelona szépségei még hosszú ideig emlékezetünkben maradnak. Diákként és a turizmus iránt érdeklődőként rengeteg inspirációt merítettünk ebből az utazásból, és örömmel várjuk a következő kalandokat, amik még várnak ránk.

Barcelona, köszönjük ezt az emlékezetes élményt!

A III. B osztály tanulói

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?