Több rendőr lesz az utakon mindenszentekkor

mindenszentek k
Pozsony |

A biztonságos és zavartalan közlekedés céljából megerősíti az ellenőrzést az utakon a rendőrség mindenszentek ünnepén. „Több rendőr lesz az utakon nemcsak mindenszentekkor és a halottak napján, hanem már október 28-tól, csütörtöktől november 2-ig, keddig” – mondta Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Rendőrök fogják irányítani a forgalmat a temetőkhöz vezető utakon és a parkolókban, ahol megnövekedett forgalomra számítanak. „Mindenkit kérünk, hogy fokozott óvatossággal vezessen, és arra kérjük az embereket, fontolják meg, valóban autóval kell-e menniük a temetőbe. Aki el akarja kerülni a parkolással járó stresszt, ha teheti, inkább gyalog vagy tömegközlekedéssel menjen a temetőbe” – mondta Bárdyová.

A szóvivő figyelmeztetett, hogy a tolvajok a temetőben sem riadnak vissza a lopástól. A rendőrség ezért azt tanácsolja, senki ne hagyja őrizetlenül a holmiját. A gyalogosokat emlékeztetik, viseljenek fényvisszaverő elemeket.

A járványhelyzetre és a szakértők ajánlásaira tekintettel a rendőrség azt tanácsolja a lakosságnak, fontolják meg az utazást, a rokonlátogatást, a temetőlátogatást, különösen a bordó és fekete járásokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?