12 évesen megerőszakolták, az erről készült videó kikerült a Pornhubra

eroszak

A lány, akit a videón az egyik családtagja erőszakolt meg, most több mint 500 millió euróra perli az oldalt.

A beszámolók szerint a meg nem nevezett lány videóját, amelyben egy családtagja 12 évesen megerőszakolta, egy volt iskolatársa vette észre, aki értesítette őt erről. 

Az érintett elmondta, hogy a megtekintők számára egyértelműnek kellett lennie, hogy 18 év alatti, hozzátette, sosem gondolta volna, hogy egy ilyen felvétel a nyilvánosan elérhető Pornhubra kikerülhet - írja a news.com.au.

A lány később továbbkattintott, és rájött, hogy a portálon több videó is látható az esetről. Azt állítja, amikor kapcsolatba lépett a Pornhubbal, hogy kérje a felvételek eltávolítását, csak egy általános választ kapott, amelyre öt napot várt. Az illető végül eldöntötte, hogy bepereli az oldalt és 515 milló eurót követel tőle.

Az áldozat szerint a videók, amelyeken gyermekkorában megerőszakolták, már soha nem fognak eltűnni az internetről.

A Pornhub mögött álló Mindgeek elmondta, hogy az oldalon speciális ellenőrzések vannak érvényben a videók közzétételére vonatkozóan, amelyeket kijelölt alkalmazottak ellenőriznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?