Malachit

Ott látott a sárga kabátos ember először malachitot. Akkoriban még úgy tudta a sárga kabátos ember, hogy először jónak kell lenni valamiben, aztán szabad elkezdeni csinálni. Később kiderült, hogy ez általában fordítva történik, mert aki arra vár, hogy elég jó legyen, az nem fogja elkezdeni csinálni sosem. Kétfajta ember van tehát, az egyik várja, a másik meg csinálja. De nem ez a lényeg, hanem a malachit: annyira megdöbbent ennek a zöld kőnek a létezésétől, hogy napjában többször is mondogatta a nevét. Sokaknak csak egy zöld kő, neki viszont onnantól kezdve réz-hidrokarbonát, a pótanionos és vízmentes, a rézérctelepek oxidációs zónájának leggyakoribb ásványa. Végül rájött, hogy rajongása már-már vallási volumeneket produkál, és nem is lepődött meg ezen, hiszen a kő neve önmagában is jelölhetne egy vallást: a malachitet, amelynek ez esetben semmi köze nincs a malacokhoz.

Aztán ahogy teltek-múltak az évek, a göndör hajú bolttulajdonosnő eladta a boltját, és külföldre költözött, mert az a típusú ember volt, aki nem vár másokra, ha úgy érzi, lehetne jobb is valahol, máshol. Akkoriban lett nyilvánvaló, hogy a létező világ egy része felköltözik az internetre, továbbá, hogy a jövő is ott van, az interneten, aki pedig szeretne a jövő része lenni vagy maradni, szintén számolnia kell az internettel. Lezajlott egy párbeszéd is köztük, hogy hát minek is tanulunk, emberek, hisz ott lesz minden a zsebünkben, a sok hasznos információ a világhálóval, minden, amit az ókortól napjainkig összehordott a sok művelt elme, nem kell figyelni másra, csak hogy fel legyen mindig töltve a kicsi készülék, ujjunk begyével bepötyögjük, hogy malachit, és már előttünk is a sok szép fényesre csiszolt zöld ásvány, a szálas, a fürtös meg a vesés megjelenésű, lapokban vagy ékszerekben, de még egy kacsa alakú malachit is akad. Ki ne akarna az éjjeliszekrényére egy polírozott malachitkacsát? Ezt mondta a sárga kabátos ember, az emigrálófélben levő ismerős pedig azt, hogy nem így van ez őszerinte, mert a puszta információ önmagában kevés. Az információval kezdeni is kellene valamit, ha pedig nincsenek támpontjaid, ugyanúgy elveszel, mintha nem lenne információd, semmilyen. Kicsit olyan ez, mint az autó, melynek az alkatrészeit, ha megkapnánk darabokban, mondhatná bárki, hogy de hisz ott van, a tiéd, használhatod, egymás mellé kell raknod őket csupán. Nem tudnánk vele elindulni, hacsak nem hívnánk valakit, aki az egészet összerakja nekünk. Egy szakember, aki ezzel foglalkozik, ehhez ért, mert ezt tanulta, vagyis egy autószerelő.

Ilyen volt Feri is, akivel a sárga kabátos ember szintén abban az időben találkozott néhányszor, és magyarul beszélgettek. Talán harmadszor találkozhattak munkaügyben, amikor egy helyen újságokat raktak eléjük, nesze Feri, vigyél te is haza, majd elolvassátok. Feri viszont nem kérte az újságot, mint mondta, tud ő magyarul beszélni, de olvasni nem. Meg amit a tévében mondanak és az újságokban írnak, azt nem érti. Hogy lehet ez, Ferikém, mondjunk már egy példát – rimánkodott a sárga kabátos. Mire a Feri elmondta, hogy azt érti, hogy megyünk autóval a városba, de azt már nem, hogy a számvevőszék a tavalyi esztendő mérlege alapján konszenzusra jutott a munkáltatók szakszervezetének képviselőivel a bértarifák normalizálásának kereteiről. „Mer azok ott, tudod, magyarba máshugyan beszínek magyarú.”

Van egy régi bölcsesség, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Ha ez igaz, a sárga kabátos embernek folyamatosan sárga kabátos emberekkel kellene találkoznia. Legutóbb három hete történt ilyen, az a másik sárga kabátos jóval idősebb volt a mi sárga kabátosunknál, de egyébként közös volt bennük, hogy egyikről sem lehetett igazán megállapítani, hányadik évtizedét tapossa. Aztán elárulta magát az öregebbik mégis, a háziasszonnyal tréfálkozván, hogy „szerintem te vagy az idősebb Zsuzsika, mert az én születési évszámom száztizenöttel, a tiéd viszont száztizennyolccal kezdődik.” A sárga kabátossal egyébként nem beszéltek sokat, mert csak véletlenül találkoztak, ismerősök ismerőseiként, egy hegyi tisztáson, olyan tengerszint feletti magasságban, ahonnan időnként nem fel, hanem lefelé kell néznie az embernek, ha felhőket akar látni. Ilyen helyeken senki nem akar beszélni sem a járványról, sem a politikáról, de még az autókról sem. Inkább az állatokról. „Szépek a csibéid, ez valami angol fajta?” Meg hogy „a háromszínű macska az sose bak. Mindig nőstény vagy hermafrodita.” Ezt ismételgette az idősebbik sárga kabátos, majd miután a fiatalabbik visszakérdezett, hogy tényleg léteznek-e hermafrodita macskák, az illető közölte, hogy persze. Emez nem válaszolt semmit, de nem is tudott volna. Legfeljebb ezt-azt a malachitról… hogy megjelenése időnként vesés, kiválóan hasad, és vízben is oldódik.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/42. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene