Kérészállamnak is nevezik a száz évvel ezelőtt létrehozott Lajtabánságot, amely az egyetlen komolyabb fegyveres és államjogi kísérlet volt a friss trianoni magyar határok revíziójára. Bár mindösszesen egy hónapig létezett, mégsem volt teljesen eredménytelen.
Különös fejezetet alkotott a trianoni békediktátumban a Magyarországot és Ausztriát elválasztó új határ kérdése, amely Ausztria számára ígért nyugat-magyarországi területeket, a nyugati határ mentén, észak-féli irányban elnyúlva, a mai Pozsony déli peremétől le egészen Muraközig. Az osztrákoknak nem volt kifogásuk, 1921 januárjában törvényt fogadtak el arról, hogy ezek a területek Burgenland néven alkotnak majd egy új osztrák tartományt.
Budapest támogatásával
1921 áprilisában, egy évvel és egy hónappal Horthy Miklós hatalomra kerülése után megalakult Bethlen István kormánya, amely tervet készített a nyugat-magyarországi területek (elsősorban Sopron) megtartására. Azt szerették volna elérni, hogy a térség szabadállamként önállósuljon, később pedig talán lehetősége lesz kimondania csatlakozási szándékát Magyarországhoz. A stratégiát Gabriele D´Annunzio olasz kalandor isztriai és dalmát fegyveres aktivitásai inspirálták, amelyek egyik eredményeképp Fiume városa (ma Rijeka, Horvátország) szintén szabadállam lett, majd az olaszokhoz került annak ellenére, hogy Versailles-ban a délszláv államnak ítélték (Jugoszlávia végül csak a második világháború után kapta meg). Magyar reguláris hadsereg akkor már nem létezett, a Horthy-féle Nemzeti Gárda részeként működő különítmények viszont tovább tartották magukat az ország különböző részein. Ezek a csapatok hajtották végre 1919 augusztusától kezdődően a fehérterrort (a tanácsköztársaság bukása után a vörösterrorra adott válaszként statáriumot hirdettek, rögtönítélő bíróságokkal kivégzéseket és kínzásokat tartottak). Vezetőik közt Prónay Pál, Héjjas Iván és Ostenburg-Moravek Gyula neve merül fel leggyakrabban. A nyugati határsáv védelmében ezeket az alakulatokat az osztrák határhoz rendelték. A magyar kormány elviekben és gyakorlatban is támogatta ezt az átcsoportosítást, a nyomásgyakorlással időt akartak nyerni, hogy elő tudják készíteni a határrevíziós egyeztetéseket.
A Rongyos Gárda közbelép
1921 nyarán már nyilvánvaló volt, hogy Burgenland Ausztriának jár, viszont az osztrákok sem rendelkeztek mozgatható haderővel, mindössze a csendőrséget tudták a birtokba vételhez felhasználni. A kiürített Sopront Ostenburg-Moravek Gyula csendőrkülönítménye vette birtokba. Héjjas Iván és Prónay Pál tisztekből és altisztekből alakult csapatai is ütőképesnek bizonyultak. Megszervezték a nyugat-magyarországi felkelést, és ellenőrzésük alá vonták a határvidéket, a Pozsony melletti Köpcsénytől (Kittsee) a Fertő-tó vidékén keresztül észak-déli sávban húzódott, nagyjából Szentgotthárd vonaláig. Civilek, leszerelt katonák, a Székely hadosztály maradéka alkották a Rongyos Gárdát, de szolgáltak benne bosnyák-albán muzulmánok is, a Monarchia volt katonái, de ott volt Friedrich István korábbi magyar miniszterelnök is. Augusztus végén indult meg a felkelés Sopron környékén, Héjjas különítménye került tűzharcba az osztrák csendőrökkel. Az osztrák közvélemény negatív képet festett a magyar ellenállókról, éhenkórász rablóknak titulálták őket, ami részben igaz is volt, a szabadcsapatok időnként (a kényszer és a szervezetlenség folytán) a lakosságot is fosztogatták.
Nem akartak meghátrálni
1921 őszén a Bethlen-kormány inkább a kivárást támogatta a nyugat-magyarországi helyzet kapcsán, mintsem a további nyomásgyakorlást. A felkelőknek viszont konkrét terveik voltak. Önálló államalakulatot akartak létrehozni, élére gróf Sigray Albertet szerették volna. Ő a kezdetekben nyitott volt minderre, Budapesten aztán meggyőzték, hogy sem rövid, sem hosszú távon nem lenne ilyesminek értelme.
Október elején az antant vonta fennhatósága alá a felkelés által érintett területet, Horthy pedig nyugat-magyarországi kormánybiztosként Gömbös Gyulát (1932–1936 közt Magyarország miniszterelnöke) bízta meg, hogy bírja fegyverletételre Prónayékat. Ez nem sikerült, a felkelők a kompromisszumba nem mentek bele, ehelyett október 4-én Felsőőrött (Oberwart) kikiáltották a független Lajtabánságot, melynek élére, a bán tisztségébe Prónay került. Az államalakulat hivatalosan egy hónapig létezett, ideológiájának főbb elemei a trianoni határok revíziója és a bolsevizmus elleni harc voltak.
A patthelyzet feloldása érdekében az ahntant képviselői október 11–12-én Velencébe tárgyalásra hívták a magyar felet, itt pedig eldőlt, hogy Sopron népszavazással dönthet hovatartozásáról. Cserébe Budapestnek vállalnia kellett, hogy a határsávból eltűnnek a „felkelők”.
Sopronért cserébe
Prónay Pált végül november végén Horthy Budapestre rendelte, és személyesen győzte őt meg, hogy adja fel a Lajtabánságot, a velencei tárgyalások eredményeképp Sopronba 1921 decemberére kiírt népszavazás ugyanis már önmagában sikernek számított. Ez viszont nem történhetett meg addig, amíg magyar csapatok voltak Burgenlandban. Sopron és környéke (kilenc település, 257 négyzetkilométernyi területtel) jelentette tehát az egyetlen olyan térséget, amelynek esetében a nagyhatalmak elismerték a trianoni határok revízióját. Hogy ment-e volna ez a Lajtabánság nélkül, az kérdés marad. Ahogy az is, hol fejezte be életét Prónay, aki a két világháború közt közéletileg aktív maradt, részt vett a szélsőjobboldali mozgalmakban, majd 1945-ben magukkal vitték a szovjetek.
Érdekes
Királypuccs másodszor
A Lajtabánság helyzetét bonyolította IV. Habsburg Károly második visszatérési kísérlete. A királyság nélkül maradt király feleségével 1921. október 20-án érkezett Svájcból Magyarországra, és a Sopron kapcsán fentebb említett Ostenburg-Moravek Gyula legitimista csapatai kísérték a főváros irányába. Károly ugyanis, bár 1918-ban lemondott uralkodói jogairól, a magyar trónról nem. Közben az ország államformája népköztársaság, majd tanácsköztársaság lett, Horthy kormányzóvá választásával pedig ismét királyság. Károly a jogi helyzetet úgy értékelte, hogy Horthy továbbra is az alattvalója, a magyar trónra való visszatérése érdekében mindössze vele kell megegyeznie. A kormányzó ennél sokkal jobban mérte fel a helyzetet, mert tudta, hogy az utódállamok és az antant mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Habsburgokat ne engedje ismét trónközelbe, amit az is bizonyít, hogy a későbbi kisantant államaiban mozgósítást rendeltek el Károly visszatérésének hírére, Edvard Beneš csehszlovák miniszterelnök már Magyarország újabb megszállását szervezte a jugoszlávokkal. Horthy tehát látta, hogy ha neki nem sikerül eltávolítania Károlyt az országból, majd megteszik az ellenséges államok. A Budapest felé araszoló legitimisták végül Budaörsnél találkoztak a Horthy által odavezényelt Gömbös Gyula diákokból hirtelen összeszedett osztagaival. Bár a csatának voltak sebesültjei és halottai, a király nem akart vérontást, inkább követet küldött Budapestre, hogy tegyék számára lehetővé a bevonulást. Tétovázása lehetőséget adott Horthynak, hogy megerősítse csapatait, és visszaszorítsa a legitimistákat. Károlyt végül fogságba ejtették és Tihanyba vitték, majd Bajára, ahonnan hajóval a Fekete-tengerre, onnan pedig a portugál Madeira szigetére, ahol a következő év tavaszán, 1922 áprilisában spanyolnáthában meghalt.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/42. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.