Szövetség: A Szlovákiában tanuló orvosok legalább hat évig maradjanak itthon

Szövetség k
Pozsony |

A parlamenten kívüli Szövetség párt azt javasolja, hogy a Szlovákiában diplomát szerző orvosok a tanulmányaik befejezése után legalább hat évig itthon gyakorolják a hivatásukat, így viszonozva a társadalomnak és az államnak a képzésükre fordított forrásokat.

Forró Krisztián pártelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte: a tervezett egészségügyi reformnak a páciensekre és az egészségügyi dolgozókra kellene koncentrálnia. Hangsúlyozta továbbá a béremelés, és az alkalmazottak itthon tartásának fontosságát. A problémák között megemlítette a nyugdíjas korú orvosok és nővérek nagy számát is.

Ami a pácienseket illeti, Forró szerint a színvonalas és gyors egészségügyi ellátás mellett nem szabad megfeledkezni az anyanyelv fontosságáról sem. „Fontos, hogy a kórházba kerülő emberek az anyanyelvükön kommunikálhassanak” – emelte ki.

A párt kifogásolja, hogy a reformról nem egyeztettek kellő mértékben a szakmai szervezetekkel és a megyefőnökökkel. „Ami az egészségügyi ellátást illeti, a kormánynak a jelenlegi helyzetben békét kellene teremtenie, ehelyett azt látjuk, hogy inkább káoszt generál” – jegyezte meg a pártelnök, külön kitérve a reform ellen szervezett tüntetésekre és petíciós mozgalmakra.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter elmondta: a tárca tudomásul veszi a tiltakozó akciókat, és igyekszik elmagyarázni az embereknek, hogy a célja nem az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megnehezítése, éppen ellenkezőleg, jobb, színvonalasabb ellátást akar biztosítani.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?