Rosszkedvem naplója

Vasárnap

Lajos sincs már, a Grendel, szinte senki, semmi, maradt utána a cím, s a rosszkedvem, mely nem is rosszkedv, hanem amolyan szorongásféle, rossz szájíz és nyomás a mellkason.

Itt ülök csillámló sziklafalon, mondanám szívesen, de nem, csak a szobámban, már több mint másfél éve. És nézem, hogy úszik el. Olvasóinkkal két éve is megvan, hogy nem találkoztunk vasárnapilag, tömegrendezvényen. Vajon élnek-e, jól vannak-e mind, azok, akikkel a tizennégy év körútjai során számos hazai kis- és nagytelepülésen személyesen is megismerkedhettünk? Hírt csak kitartó kopertásainktól kapunk, s az ő számuk is apad, a posta sem úgy jár, mint régen, e-maillel pedig az a generáció, mely még fontosnak tartja a levelezést, nemigen boldogul. Amelyik meg igen, az a közösségi média foglya, hálójába ragadva vergődik, amilyen hosszú a nap, míg a hálót szövő pók a vérét ki nem szívja.

Nem értem az embereket. Például azokat a magukat értelmes, értelmiséginek tartó férfiakat és nőket, akik közösségi oldalakon rossz helyesírással féltik a magyar nyelvet a horcsicától, álló nap lógva a neten, miközben jó helyesírással, minőségi magyarsággal írt lapokért, könyvekért sajnálnak kiadni néhány centet, eurót. Hogy inkább hisznek az ott, álprofilok mögül észt osztogató ismeretleneknek, mint a bizonyítékokat felsorakoztató, tényfeltáró munkát végző újságíróknak. A nép ópiuma mára a fészbúk lett, a lelki szegények vallása. Bámulatos, hogy micsoda tömegeket lehet olcsó trükkökkel, marketingfogásokkal egy akolba terelni. Nem értem az embereket. Ha azt mondják nekik, amit hallani akarnak, harsány éljent kiáltanak akkor is, amikor látva látják, hogy a valóság teljesen más. Legyen szó vírusról, járványról, politikáról, de akár kultúráról. Ki a pápát szidja, meg az elnöknőt, ki a parlamentet, meg az elnökét, ki a bírákat vagy épp a rendőröket, ki az önkényuralmat, ki azt a fene nagy demokráciát, miközben csak nagyon keveseknek van halvány fogalmuk arról, amiről valójában beszélnek. Ilyen lett a foci mellett az újságírás is, mindenki úgy ért hozzá, mintha beleszületett volna. Mintha én odaállnék a pék fölé, és dirigálnám, hogyan dagassza a kenyeret. Vagy lehülyézném az aratót, mert nem úgy tartja a kaszát, ahogy azt én látnám jónak. Nem értem az embereket. Még azzal együtt sem, hogy már tudom, az irigység a legfőbb motiváló erőnk. Ha nekem rossz, nehogy már sikerélménye legyen valakinek! Márpedig nagyon úgy néz ki, mintha manapság nem lenne jó senkinek, hiába a győzelemről, sikerekről szóló jelszavak, a giccses látványünnepségek, szerintem azok is látják, hogy mindez máz, akik megalkotják őket, meg akik próbálják védeni a végsőkig, miért jó ez nekünk, ők is látják, hogy szappanbuborék az egész, közepében, ha elpukkan, ott a pőre valóság, a szegénységünk. És ha elpukkant, mind e széles tömeg egy emberként skandálja majd, hogy én tudtam, megmondtam, s ugyanúgy fogja szidni azt, akit eddig védett, mint ahogy szidja most azt, aki mellé majd akkor odaáll. Nem értem.

Mindeközben itt, a béke szigetén, a mi szerkesztőségünkben megint éppen feje tetejére áll minden, lehetnék akár boldog is, hiszen Rékánk kettős anyai örömök elé néz, nem bennünket hagy el, csak pár évig más lesz a dolga, magyarságunk megőrzésében igazán nem érheti szó a ház elejét. Ráadásul olyan új munkatársat kaptunk helyette, aki már rég bizonyított nálunk, az ügyes gyakornok, Szászi Fanni végzett az egyetemen, így ott folytathatja, ahol Réka a kezébe adja. Mégis van bennem szomorúság, a gazdasági helyzetünk, bizony, nem rózsás, megfizetni nem tudjuk őket úgy, ahogy megérdemelnék, novembertől a külsősöknek sem tudunk méltó honoráriumot adni, akik maradnak, munkájukkal a lap támogatói státusába kerülnek, el kell köszönnünk a nyugdíjasainktól, olvasóink nagylelkű adományai sem fedezik már a bérüket, a szolgáltatások ára nő, a papíré brutálisan felment, mi meg igyekszünk mindezekkel együtt állni a sarat, ugyanolyan minőséget adni Olvasóink kezébe hetente, mint megszokhatták. Sőt, novembertől a Vasárnap még jobb lesz.

Gazdag.

Nem volt ott se ünnepnap, se VASÁRNAP. Esetleg egy VASÁRNAP elfutott a templomba, de akkor is, míg a pap mondta a könyörgést, s a hívekre kérte az áldást, ejiszen azon járt az esze, hogy ossza-szorozza a nyomorúságát.

Nagy Olga: Asszonyok könyve

Érdekes

Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/40. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?