Heger: A munkacsoport eddig 17 konkrét javaslatot készített elő

Eduard Heger
Pozsony |

A Biztonsági Tanács mellett működő,  a jogállamiságba vetett bizalom helyreállításával foglalkozó munkacsoport eddig 17 konkrét javaslatot készített elő. Néhány még kidolgozásra vár – számolt be Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő keddi sajtótájékoztatóján.

Heger hozzáfűzte: a témában már megkezdődött a koalíciós partnerek közötti egyeztetés. Elmondása szerint a munkacsoport különböző változatokat dolgoz ki, a döntést politikai szinten hozzák meg.

A kormányfő kifejtette: néhány javaslat operatív módon teljesíthető, mások a készülő reformok részét képezik, és vannak olyanok is, amelyek törvénymódosítást igényelnek. Hozzátette: a munkacsoport több lehetőséges variánst is fel fog kínálni, például az ügyészség és a rendőrséget ellenőrző szerv működésével kapcsolatban. Heger kilátásba helyezte a Büntető törvénykönyv módosítását is, konkrétan az előkészítő eljárások lerövidítését. Az országos rendőrfőkapitány és az ellenőrzési szolgálat igazgatójának kiválasztásának módja nem csak a munkacsoporton, hanem a koalíción belül is téma, fűzte hozzá a miniszterelnök.

A vitatott 363-as paragrafussal kapcsolatban a kormányfő kifejtette: úgy véli, amint a bíróságok bekapcsolódnak az eljárásba, az ügyész már nem avatkozhat bele a munkájukba.

A szóban forgó munkacsoportot a Biztonsági Tanács hozta létre a bűnüldöző szervek helyzetére reagálva. Feladata konkrét változtatási javaslatokat kidolgozni a bíróságok, a rendőrség és az ügyészség működésének javítása érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?