„Baksa János odavan”

dd

Hosszú betegség után, öt nappal 73. születésnapja után meghalt Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova ICY zenész, képzőművész, performer, a Kex együttes alapítója, a magyar rocktörténet első igazi frontembere. 

A Kex 1968 decemberében alakult, 1971 őszén pedig Baksa-Soós János Németországba emigrált, hátat fordított a zenének, grafikusként kezdett dolgozni. A hatalom szabályosan elűzte őt, mert túlságosan szabad akart lenni. Nélküle nem működött a zenekar, amely rövid fennállása alatt szinte egyfolytában koncertezett. Az összes menő helyre meghívták őket, fellépéseik ünnepnek számítottak, ők „ágyaztak meg” a 80-as évek undergroundjának. 

A magyar rockzene történetében példa nélküli, de világviszonylatban is ritka, hogy ilyen rövid ideig fennálló, nagylemezig el sem jutó együttesnek ekkora nimbusza legyen. Zeneileg is példát mutattak, hogyan lehet a legkülönbözőbb stílusok felhasználásával jól működő eklektikát teremteni. Szövegeikben pedig bátran használtak költői képeket. Baksa-Soós megmutatta, milyen is az igazi frontember: egyszerre volt bohóc és bölcs, Frank Zappa és Jim Morrison, düh és kétségbeesés nélkül lázadva minden hatalom ellen. 

„A számokat nem elsősorban énekelte, inkább előadta, eljátszotta, visszafogott, pantomimszerű mozgással kísérte. Inkább színész volt, mint énekes, olyan valaki, aki a rockkoncert közben is készséggel bújt bele a legkülönbözőbb szerepekbe, helyzetekbe és jelmezekbe. Éppúgy volt ugráló bohóc, mint szalmahajú harlekin, nyegle bajuszú paprikajancsi, belvárosi Don Quijote, aki fityiszt mutatott a hatalmasoknak, dróton rángatta a rajongóit, a kritikusait, poénpetárdákkal riogatta a nyárspolgárokat, fapofával rúgta seggbe a zenésztársait, s aki egyaránt virtuózan játszott az érzelmekkel és az értelemmel” – írja róla Sebők János a Rock a vasfüggöny mögött című könyvében. 

A Kádár-rendszer üldözte – többször megverték, besúgók jegyzetelték poénjait. Pedig sosem politizált nyíltan, csak mindenre reagált, ami körülötte történt. Ő kínált elsőként fellépési lehetőséget Cseh Tamásnak. Az 1972-es Jancsó-film, a Még kér a nép végén, amikor Balázsovits Lajos belegázol a folyóba, Cseh Tamás ezt énekli elesett bajtársakra célozva: „Szántó János odavan, Baksa János odavan.” Így állítottak emléket Bereményi Gézával együtt annak, hogy Baksa-Soós János elhagyta Magyarországot, és a magyar rockzene örökre elvesztette őt. 

Földes László Hobót is ő tessékelte fel a színpadra, aki így búcsúzott tőle közösségi oldalán: „1968-ban Ő indított el a pályámon, a Kexben énekeltem először zenekarral. Első daluk szövegét is én írtam, Csillagok, ne ragyogjatok volt a címe. A Hobo Blues Band első lemezét az Elszállt egy hajó a szélben átdolgozásával szerettem volna kezdeni, és az abban elhangzó Mondd meg, ki vagyok? Mondd meg, mi vagyok én? refrénre válaszolt volna a Ki vagyok én?, amit a szintén a napokban elhunyt Póka Egonnal írtunk. Ám a Kex-dalt disszidens művész alkotásának nyilvánították és nem engedélyezték a felvételt. Ennek ellenére az a szomorú dicsőség jutott nekem, hogy több embernek játszottam Baksa Jancsi dalait, mint ő maga. Az Elszállt egy hajó mellett A család és a Zöld sárga is állandó része volt és része ma is műsoraimnak. 

Miután megismerhettem a Rolling Stones és a Doors munkásságát, nem szégyelltem kijelenteni, hogy Baksa egyedül többet tudott, mint Mick Jagger és Jim Morrison együttvéve, és ezt ma is így gondolom” – írta Hobó. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?