Lengvarský előrebocsátotta a járványellenes intézkedések szigorítását

Vladimír Lengvarský
Pozsony |

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügy-miniszter előrebocsátotta a járvány megfékezését célzó intézkedések szigorítását.

Lengvarský egyelőre nem lát politikai akaratot a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételére. „Nem szeretnénk korlátozni az embereket, és a vészhelyzet újbóli bevezetését sem. Azt szeretnénk, hogy megértsék, ez rajtuk múlik” – mondta. Hozzátette: az oltottak nemcsak maguk, hanem a környezetük egészségét is védik, ezáltal elkerülhető az, hogy a kórházak túltelítődjenek. Az egészségügy-miniszter szerint azonban néhányan ezt nem veszik figyelembe, ezért nagy valószínűséggel újra szigorítani kell a járványellenes intézkedéseket.

Lengvarský szerint a kötelező oltás bevezetésének jogi akadálya nincs. Problémásnak találja viszont, hogy miként szankcionálják azt, akik az oltás kötelezővé tétele után sem hajlandóak felvenni azt. Az egészségügyi dolgozók körében körülbelül 70 százalékos az oltottsági arány. Ezzel szemben azon orvosok aránya, akik kapcsolatba kerülnek koronavírus-fertőzött személlyel, 90 százalék. „A nővérek esetében 80 százalék” – fűzte hozzá.

„Azokat az embereket, akik nem akarják beoltatni magukat, minden bizonnyal nehezen győzzük meg” – mondta. Hozzátette, néhány községben az oltóponton dolgozókat támadás érte. Jelenleg 418 házi orvosnál vehető fel az oltás.

Az oltási és a közvetítői bónusszal kapcsolatban elmondta, eddig körülbelül 100 ezer személy motivált egy másik arra, hogy beoltassa magát. 

Az egészségügy-miniszter szerint a vakcina hatásosságát mutatja, hogy Nagy-Britanniában és Portugáliában, ahol magas az oltottak aránya, már teljesen feloldották a járványellenes intézkedéseket.

(mr, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?