Hazai mentőöv a szlovákiai szállodáknak

turizmus
Pozsony |

A szlovákiai szállodákban idén júliusban egy hónap alatt több vendég szállt meg, mint az év első felében együttvéve, a járvány előtti szintet azonban még így sem sikerült elérni. A határokon életbe léptetett szigorú szabályok továbbra is elriasztották a külföldi vendégeket.

Az idei év elején bevezetett szigorú járványügyi intézkedések miatt a szlovákiai turizmus csaknem teljesen lefagyott, áprilistól azonban fokozatosan javult a helyzet, és a nyári hónapokra a tavalyi adatokat is sikerült túlszárnyalni. „Júliusban a szlovákiai szállodákban csaknem 585 ezren szálltak meg, többen, mint az idei első fél évben együttvéve. A júliusi adatok jobban alakultak az egy évvel korábbinál is, amikor 570 ezer vendéget regisztráltunk” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. A járvány előtti szintet azonban továbbra sem sikerült elérni, 2019 júliusában ugyanis 712 ezer vendéget számoltak össze.

A nyári szezont ezúttal is a hazai vendégek mentették meg. „Az 585 ezer turistának a 83 százaléka, vagyis mintegy 485 ezer volt a hazai. Ez a tavalyi és tavalyelőtti adatot is jócskán meghaladja. Az igazi gondot így az okozta, hogy a külföldi turisták száma ezúttal is a kétharmadával maradt el a járvány előttitől. Míg 2019 júliusában csaknem 300 ezer külföldi turista kereste fel Szlovákiát, idén alig 100 ezer” – mondta el Morháčová. A külföldi vendégek kimaradása a legnagyobb problémát továbbra is Pozsonynak okozza, ahová a két évvel korábbihoz képest 73 százalékkal kevesebb külföldi vendég érkezett. A hazai turistákat egyébként júliusban is elsősorban a hegyek és az északi országrészben található akvaparkok vonzották, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a 485 ezer hazai vendégből 134 ezer Zsolna, 102 ezer Eperjes, 71 ezer pedig Besztercebánya megyében szállt meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?