Három ősi populáció genetikai jegyeit hordozzák a japánok

Japán k

Az eddig vélt kettő helyett három ősi populáció genetikai jegyeit hordozza Japán lakossága – derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport ősi DNS-minták elemzése alapján.

A Science Advances című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók azonosítottak egy kelet-ázsiai eredetű harmadik ősi népesség jegyeit, amely mintegy 1700 éve érkezhetett a szigetországba és segített forradalmasítani a japán kultúrát.

A kutatók 17 japán őslakos maradványaiból nyert DNS-t elemeztek. A legidősebb maradványok kilencezer évesek, a legfiatalabbak 1700 éves voltak. A kapott eredményt összehasonlították a mai japán emberek genetikai adataival.

Korábban már bizonyítást nyert, hogy két ősi csoport emberei adják a japánok genetikai őseit. Az első csoport a dzsómon kor emberei, akik a mintegy tízezer évig tartó csiszoltkő-korszak idején vadászó-halászó, gyűjtögető életet éltek, földbe mélyített veremházakba laktak. A kort zsinórmintás agyagedényeikről nevezték el, amelyek némelyike több mint 12 ezer éves, azaz a legelső ilyen edények a világon.

A második csoport egy északkelet-ázsiai eredetű populáció, amely Kr.e. 900 körül érkezhetett a szigetekre és magával hozta a rizstermesztést a jajoi kor idején.

A mai japánok génjeinek 13–16 százaléka vezethető vissza ezen csoportokhoz – állapították meg a kutatók.

Eredetük 71 százaléka azonban egy harmadik ősi kelet-ázsiai eredetű csoporthoz kötődik, amely mintegy 1700 éve érkezett és amely a kofun kor kezdetét jelzi. A kofun kor követi a jajoi kort, körülbelül 250-től 538-ig tartott. A kofun szó a korra jellemző halomsírokat takarja. Ezek az emberek számos kulturális újítást hoztak és fejlesztették a központosított hatalom rendszerét. Ezen emberek főként a Kína lakosságának nagy részét kitevő hanokra hasonlítottak.

„Felfedezésünk azért jelentős, mert átírja a modern japánok eredetéről szóló ismereteinket” – mondta Nakagome Sigeki, a dublini Trinity College genetikusa, a tanulmány társszerzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?