Újra szólt a nóta Hodoson. GALÉRIA

Vasárnap

Szeptember 4-én a csallóközi Nemeshodos kultúrháza ismét énektől volt hangos, hiszen 2018-tól idén már negyedik alkalommal gyűltek össze a Hajlik a rózsafa című rendezvényre a magyarnóta-kedvelők, hogy meghallgassák a környékről érkezett legjobb amatőr előadókat.

A már valóban hagyománnyá vált nótaest ötletgazdája és főszervezője, az Őszirózsa országos verseny többszörös aranykoszorús díjazottja, Nagy Noémi elmondta, hogy bizony nem volt könnyű dolguk idén, hiszen a járványügyi helyzet miatt azon is izgulniuk kellett, megvalósulhat-e egyáltalán az est, átjöhetnek-e a határon a magyarországi fellépők. Szerencsére nem olyan fából faragták, hogy könnyen lemondana a terveiről, s mivel édesanyjával, Nagy Irmával már négy évvel ezelőtt, amikor elhatározták, hogy újra visszahozzák a magyarnótát a faluba, jó magasra tették a lécet, az est színvonala idén is magáért beszélt. Profi zenészek, kitűnő énekesek léptek színpadra. Noémi maga is rendszeresen jár hangképzésre Tarnai Kiss Lászlóhoz, akit nem kell bemutatni a nótakedvelőknek, és persze mindent megtesz annak érdekében, hogy népszerűsítse ezt a műfajt a fiatalok körében is. A siker nem maradt el, a közönség soraiba szinte az egész országból s még külföldről is érkeztek. A rendezvényt a Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alapja, Nemeshodos polgármestere, Balódi László, a Csemadok helyi szervezete és a Megmaradásunkért kultúrcsoport támogatta.

Nagy Edit

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/37. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?