A maximalista szülők gyerekei. Megfelelési kényszer az iskolában

Vasárnap

A járvány kiváltotta óvintézkedések nagy kihívást jelentettek az iskolaköteles gyerekekkel rendelkező családoknak. A maximalista szülőknek azzal kellett szembesülniük, hogy nem várhatnak el gyermeküktől olyan teljesítményt, mint a járvány előtt, mikor az iskolában ülve tanulhattak, és a tanórák után számos szakkört látogathattak.

Jelenlegi társadalmi beállítottságunk teljesítményorientált, már a kicsi gyermekektől is nagy fokú teljesítményt várunk el – a szobatisztaságra való neveléstől az angol nyelvű bölcsődén át a számos, betervezett szakkörig és szabadidős tevékenységekig.

Társadalmunk talán a szülőkkel szemben támasztja a legtöbb elvárást, mivel a tökéletességre irányítja figyelmüket az élet minden területén, és ez alól a gyermeknevelés és a gyermek iskoláztatása sem kivétel. Nem meglepő, de szomorú, hogy tanácsadásaim során nagyon sok anya beszél arról, hogy rossz anyának érzi magát.

Az iskolások többsége is túlterhelt, nagy stressznek van kitéve. Ennek a túlterheltségnek különböző okai vannak. Fontos megemlíteni az elavult iskolai rendszerünket, de most az iskolások megfelelési kényszerére, és annak kiváltó okára, a maximalista nevelésre fogunk összpontosítani.

Mi a perfekcionizmus?

A perfekcionizmus (vagy maximalizmus), más szóval a tökéletességre való törekvés azt jelenti, hogy meg akarunk felelni a saját magunk vagy a mások által támasztott mértéken felüli elképzeléseknek és követeléseknek, túlzottan kritikusak vagyunk önmagukkal és teljesítményünkkel szemben.

A perfekcionizmus nem egyenlő a lelkiismeretességgel, a felelősségtudattal és az alapossággal a tanulás vagy a munka során. A perfekcionista a legjobb akar lenni minden területen, mindenáron a tökéletességre törekszik, nem tudja élvezni sikereit, és a legapróbb hibákat is kudarcként éli meg.

A maximalista szülő gyakran nem reális elvárásoknak akar megfelelni, és ilyen elvárásokat támaszt gyermeke iskolai előmenetelével, sportteljesítményével és viselkedésével szemben is. Egy el nem érhető ideált akarnak követni.

Hogyan nyilvánul meg a perfekcionizmus az iskoláskorú gyermekeknél?

  • Nagyon sokáig tart nekik befejezni egy-egy feladatot, mivel többször is ellenőrzik, nem hibáztak-e.

  • Késnek a beadandó feladatokkal, projektekkel, esszékkel, mert az ő szemszögükből nem elég jók – nem tökéletesek. Félnek attól, mit gondolnak majd munkájukról (és ezáltal róluk) a tanáraik, osztálytársaik, szüleik.

  • A negatív visszajelzést vagy bírálatot személyiségükkel szembeni támadásként élik meg.

  • Nem mernek kockázatot vállalni, új vagy nehezebb feladatokba belevágni, mert félnek a kudarctól.

  • Az apró hibák is elkedvetlenítik őket.

  • Idegesek, ha valami nem sikerül elsőre, vagy az elképzeléseik szerint teljesíteni.

  • Nehezen kezelik a frusztrációt, csalódottságot, kudarcot, veszteséget vagy azt, hogy valaki jobb náluk.

  • Állandó dicséretre és külső megerősítésre (jutalomra) van szükségük.

  • Törékeny az önbizalmuk és bizonytalan az énképük.

  • Túl sokat tanulnak, nem marad idejük a játékra, feltöltődésre – nem marad idejük élvezni a gyermekkori tevékenységeket.

  • Mindent megtesznek azért, hogy a legjobbak legyenek. Másokkal versengenek, másokhoz hasonlítják magukat és sikereiket.

  • Fáradtak, ingerültek, lobbanékonyak, sírósak, érzékenyek.


Hogyan alakul ki a perfekcionizmus?

Gyakran már gyermekkorban, szüleink, nevelőink, tanáraink hatására válunk maximalistákká. Gyerekként szeretnénk megfelelni elvárásaiknak elismerésükre és szeretetükre vágyva. Ilyenkor a szülők túl nagy szerepet tulajdonítanak az osztályzatoknak és az eredményeknek (nem pedig a gyermek valós tudatásának vagy érdeklődésének fejlesztésére), a gyermekeik akkor kapják a legtöbb figyelmet és elismerést, mikor megfelelnek a szülői elvárásoknak.

Ezen szülők számára az első helyen a kötelességek teljesítése áll, és nehezen vagy egyáltalán nem ismerik el, hogy pihenésre, játszásra, szabadidőre, élményekre és közös időtöltésre is legalább ugyanolyan mértékben szükségük van a gyerekeknek. A játszást és a szabadidőt akár időpocsékolásnak is tarthatják annak ellenére, hogy számos kutatás ennek ellenkezőjét támasztja alá. Ezek a szülők sokat és túlzottan dicsérnek vagy jutalmaznak.

Sok szülő azért támaszt magas vagy lehetetlen elvárásokat gyermekével szemben, mert hasonló légkörben nevelték őt is – szeretné bebizonyítani, hogy tökéletes szülőként tökéletes gyermekei vannak, ezáltal erősíti meg a saját értékét is. Míg mások a munkájuknak köszönhetően a gyereknevelésre is projektként tekintenek, amelyből a lehető legtöbbet kell kihozni a lehető legrövidebb időn belül. A gyerekek érzik a nyomást, melyet a szüleik akarva-akaratlanul is az iskolai teljesítményükre gyakorolnak, valamint elvárják, hogy mindig minden helyzetben „szépen és jól” viselkedjenek. Nem tudatosítjuk, hogy nemcsak a szülők támasztanak e két területen elvárásokat a gyerekekkel szemben, hanem maga az iskolarendszer, a tanárok is.

Hogy érzi magát egy gyerek ma a teljesítményekre összpontosító iskolában, melynek elképzelései alól egyre több kisdiák kilóg? Tanáraik őket túl játékosnak, túl elevennek („hiperaktívnak”), túl szégyenlősnek („autistának”), túl szétszórtnak, esetleg szófogadatlannak minősítik.

Nem várhatjuk el egy hatévestől, hogy négyszer 45 percig csendben fog ülni, és 100%-os figyelemmel kísérni a tananyagot. Nem várhatjuk el azt sem, hogy a szünetben szintén csendben ülve fog várakozni. Mozgásra, játékra, feltöltődésre van szüksége. Ha ez az iskolai hozzáállás maximalista neveléssel párosul, akkor ennek a kisdiáknak hatalmas önkontrollra lesz szüksége ahhoz, hogy mindig „jól” teljesítsen, mindig „jól” viselkedjen. Ez lehetetlen feladat számára, mert az önkontroll fejlesztés alatt van (az önkontroll azt jelenti, hogy a gyermek el tudja tompítani szükségleteit és ösztöneit, mikor a helyzet úgy kívánja, ezt a helyzetet fel tudja becsülni).

Mi a baj a túlzott elvárásokkal, melyeket gyermekeinkkel szemben támasztunk már születésük után? Olyan felnőtteket nevelünk gyermekeinkből, akik (a kutatások alapján) szorongással, depresszióval, étkezési zavarokkal és akár öngyilkos gondolatokkal is küzdenek majd.

Thomas Curran és Andrew P. Hill úgy tartják, a legkárosabb a perfekcionisták azon meggyőződése, hogy mások csak akkor ismerik el őket, mikor tökéletesek.

 

Az osztályzat, a jegyek azonban nem mutatják meg előre, milyen sikeres lesz a gyermekünk. Biztos mindenkinek voltak olyan osztálytársai, akik közepes tanulók voltak, és most menedzseri poszton bejárták a világot, vagy a kitűnő előmenetelű osztálytársak, akik a karrier helyett a családi életet választották.

A legfontosabb az, hogy gyermekeink (és mi is) megtaláljuk, mi az, ami boldoggá és teljessé teszi őket, hogy támogassuk az ő elképzeléseiket, akármennyire különböznek is a miénktől. Ehhez nyitottságra, elfogadásra és önismeretre van szükség, mely egész életre szóló feladat.

Érdekes

Hogyan legyünk támogató szülők, akik segítenek gyermekük képességeinek kibontakozásában, és boldog, elégedett gyermeket nevelnek majd?

  • A kisiskolások számára az a legfontosabb, hogy megszeressék az iskolát – azt a helyet, ahol sok mindent megtanulnak és a barátaikkal töltik az időt. Az alapiskola első szintjén kellene kialakulnia a gyermek pozitív hozzáállásának az iskolához. Azáltal, hogy fejlesztjük a munkamorálját, felkeltjük és támogatjuk kíváncsiságát a világ dolgai iránt, támogatjuk önállóságát és erősítjük önbizalmát. Természetesen tered adunk a baráti kapcsolatok elmélyülésének is, a közös tanulásnak és játéknak. Óvatosan válasszunk szakkört is, hogy a gyermek az iskolából hazaérve pihenhessen, játszhasson és maradjon ideje felkészülni a következő napra is.

  • Ünnepeljük meg az elért sikereket a családban. Részesítsük előnyben a különleges közös élményeket: éttermi vacsora, fagyizás, kirándulás (amit a pénztárcánk megenged). Ha például lezártunk egy projektet a munkahelyünkön, vagy gyermekünk igyekezett a távoktatás során is tanulni, már van okunk az ünneplésre.

  • Irányítsuk gyermekünk figyelmét arra, miért is sikerült elérnie valamit: kitartóan dolgozott, önfegyelmet gyakorolt, segítséget kért, sokat gyakorolt, összpontosított, nem adta fel...

  • Tanítsuk kisiskolásainkat úgy tekinteni a hibákra, kudarca, veszteségre, mint új lehetőségekre, melyekből tanul, mivel most már tudja, mi nem működik, és keresi tovább a megoldást. A hibáknak köszönhetően ismerjük meg a jelenleg gyengébb oldalainkat is, és választhatunk, hogy akarunk-e tanulni, javulni, fejlődni. Csak az az ember nem hibázik, aki nem csinál semmit.

  • Tanítsuk meg a gyermekünket a kudarc, a veszteség és a sikertelenség kezelésére azáltal, hogy elfogadjuk és megnevezzük érzéseit, hogy épp csalódott, szeretett volna győzni, vagy mérges ránk, esetleg saját magára.

  • Lazaság, humorérzék, spontaneitás, játszás, szórakozás – legyenek részei nevelésünknek és családi életünknek.

Érsek Szilvia pszichológus, tanácsadó

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/36. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?