Ami foglalkoztat a VASÁRNAPBAN: Jön a pápa, kevés az érdeklődő

Vasárnap

Nem egész egy hét múlva Szlovákiába érkezik a pápa, de az érdeklődés a vele való találkozás iránt jóval kisebb, mint amivel a szervezők számoltak.

A három nyilvános rendezvényen összesen 300 ezer résztvevőt tudnának fogadni, de két héttel az események előtt ennek csak a hatoda regisztrált.

Ferenc pápa négy alkalommal találkozik a nyilvánossággal: Kassán, a Lokomotíva Stadionban az ifjúsággal, a Luník IX lakótelepen a romákkal, Eperjesen a görögkatolikusokkal és végül a sasvári búcsújáró helyen szolgáltat szentmisét a Hétfájdalmú Szűz tiszteletére. A szervezők úgy számoltak, hogy Kassán 35 ezer, a Luník lakótelepen 15 ezer, Eperjesen 50 ezer, Sasváron pedig 150 ezer ember lesz, de augusztus 31-ig a négy helyszínre a várt 250 ezer helyett összesen 46 ezren regisztráltak. Amint Martin Kramara, a Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője tájékoztatott, ebből a kassai ifjúsági találkozóra 9 ezren, a Luník lakótelepre ezren, Eperjesre 13 ezren, Sasvárra pedig 23 ezren.

 

Hogy vélekednek minderről a Vasárnap által megszólított papok? Miért utaznak a szlovákiai magyarlakta régiókból sokan inkább Budapestre, az eucharisztikus kongresszus rendezvényeire és a zárószentmisére? Mit mond Róbert Bezák volt nagyszombati érsek két héttel az esemény előtt? Kapott-e meghívót ő is? Milyen lesz Sasváron az oltár és a 150 ezer ember befogadására alkalmas terület? Mi emlékeztet majd arra, hogy 2021 Szent József éve?

Vrabec Mária összefoglalójában ezekre a kérdésekre is választ kapunk a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?