Volt egyszer egy katona

Én Jincébe kerültem a tüzérezredhez. Az első az volt, hogy kopaszra nyírtak. Majd kiváltottuk az üres szalmazsákokat, kiszállítottak bennünket egy állami birtok szalmakazaljához, és nekünk kellett a zsákokat megtömni. Ki hogy tömte meg a szalmazsákját, úgy aludta álmát. Az első hónapok az alapképzéssel teltek, majd szakosítottak bennünket. Én a térképészekhez kerültem. Nagyon tetszett, hogy önállóan kellett dolgozni. Csak az volt kellemetlen, hogy minden műveletet időre kellett teljesíteni, ott állt felettünk a kiképzőtiszt stopperórával. Feladatunk volt koordinátákat szolgáltatni a tüzéreknek a célpontok beméréséhez. A gyakorlatok, manőverek alkalmával bejártuk Észak-Csehországot, beleértve a Szudéta-vidéket, kihalt szellemfalvakat, városokat. Minden ingatlan úgy nézett ki, mintha nemrég hagyták volna el a tulajdonosok. Mikor a másodéves katonák civilbe mentek, mi lettünk az újoncok kiképzői. Mivel volt kis egészségi problémám, az ezredorvos beutalt a prágai katonakórházba, ahol megműtöttek. Pár nap kórházi kezelés után kaptam beutalót a Mariánské Lázně-i katonai szanatóriumba, különböző procedúrákra. 1962. április 12-én épp tornáztunk, amikor a drótos rádióban bejelentették a világraszóló eseményt: Gagarin az űrben. Mivel katonai objektum volt a szanatórium, volt katonai ügyelet is a recepción, amit nekünk, közkatonáknak kellett biztosítanunk. Egy pénteki nap én szolgáltam, amikor a szanatóriumban minden bejelentés nélkül megjelent az akkori honvédelmi miniszter tábornoki egyenruhában. A nagy meglepetés ellenére jelentést adtam neki, ahogy kell, ő megköszönte és kezet nyújtott. Távozott a lakosztályba a felesége után, átöltözött, és ment vadászni a Krkonošéba testőreivel. Egy hónap elteltével a szanatórium parancsnoka kérdőre vont, hogy az egyhavi kezelésem letelt, hogyhogy még ott vagyok. Ezredes elvtárs, jelentem, még nem kaptam meg az útiparancsot. Elmosolyogta magát, aztán adott még egy hetet. Miután megkaptam az útiparancsot, jelentkeztem a laktanyaparancsnokomnál szolgálatba, akkor tudta meg, hol is voltam az idő alatt. Három hónappal a leszerelésem előtt feloszlatták a tüzérezredet, ahol szolgáltam. Szerencsém volt, ismét Mariánské Lázněba kerültem, az ottani tüzérezredhez. Mivel volt egészségügyi kiképzésem is, a laktanya rendelőjébe osztottak a hátralevő időre. A városi kórházba jártam gyakorlatra, gipszeltem a páciensek törött végtagjait, akik mit sem sejtettek róla, kit takar a fehér köpeny.

Kardhordó György, Komárom