Remény

Vasárnap

Fogja fel úgy, hogy önismereti kurzuson vesz részt – mondta a telefonba a doktornő, amikor szörnyülködni kezdtem. Minimum hat hét? De hát én ennyi időre nem tűnhetek el otthonról! Hogy fogja a kicsi kibírni nélkülem? És a nagyok? Ki fogja fejben tartani, mikor kinek hol kell lennie? Nem, köszönöm, ezt én nem tudom vállalni.

Aztán mégis beláttam, hogy nincs más választásom. Túl mélyre süllyedtem a sötétségbe és reménytelenségbe, egyre kevésbé tudtam ellenállni a kétségbeesett késztetésnek, hogy eltűnjek ebből a világból. Márpedig nem mehetek el. Mi lenne a gyerekeimmel? Azt mondtam hát magamnak, hogy ez az utolsó esélyem. Meg kell próbálnom. Vettem egy mély lélegzetet, és visszahívtam a doktornőt.

Sétálok a parkban, a hatalmas fák árnyékában. Nem győzöm csodálni őket. Némelyiknek megsimogatom a törzsét. Olyanok, mint az idős emberek arca, tele barázdával, mégis szépek. Kedvenc helyem az elhanyagolt, fűvel benőtt körsétány, közepén mohos kődézsával (valaha virágok nőhettek benne). Ha az ember félig behunyja a szemét, szinte látja maga előtt a valamikori uraságokat és kisasszonyokat. Azt olvastam, fürdő volt itt valaha régen, több mint száz évvel ezelőtt. A fákat is akkor ültethették.

Már ötödik hete vagyok Bazinban. Egyik csallóközi ismerősöm tájékoztatott, hogy „Bazin” fogalma az ittenieknek olyan, mintha Pesten a „Lipótmezőt” emlegetném. Azért szerencsére vannak fokozatok. A mi klinikánk például nagyon barátságos. Nincsen rács az ablakokon, a páciensek pedig teljesen normális embernek néznek ki, nem úgy, mint a zsolnai pszichiátrián.

Soha életemben nem volt ennyi időm arra, hogy magammal foglalkozzak. Először kimondottan riasztó volt a monotónia, a „semmi nem történik” érzése. Időbe telt, míg hozzáigazítottam a lélegzetemet ehhez a furcsa, lebegő állapothoz. Amíg leülepedett bennem mindaz a káosz, amit kívülről hoztam magammal. Amíg végre el tudtam viselni, hogy egyedül maradtam önmagammal. Amíg rájöttem, hogy nekem kell magamban megtalálni a belső tartalékokat, nem pedig folyton másoktól várni a segítséget.

Fájdalmas ez a saját lelkemben való vájkálás, fájdalmas és hosszadalmas. Elhinni, hogy van még dolgom a világon, hogy szükség van rám, még akkor is, ha minden megrendült körülöttem, és semmi sem lesz már olyan, mint régen. Elhinni, hogy ami fáj, majd begyógyul egyszer. Türelmet tanulni. Élvezni a pillanatot, élvezni a szemlélődő létezés állapotát.

Az esték a legnehezebbek. Az erkélyen ülök, hallgatom a természet alkonyi neszeit. Hallgatom a távoli út zaját – én is arra megyek majd haza egyszer. Ilyenkor mindig meglátogat a magány. Olyan, mintha egy kimerevített filmkocka lennék – mozdulatlanság a körülöttem nyüzsgő világban. Furcsa így kívülről, mintegy felülnézetből látni magam. Olyan parányi vagyok! Egy picike pont a mindenségben. Itt a klinikán még harminc picike pont lélegzik együtt velem – mindegyik önmagát keresi. Mindegyik próbálja megtalálni, ami valahol elveszett. Van, aki hat hétig van itt, van, aki három hónapig. A régiek elmennek, újak jönnek a helyükre. Mintha egy vonaton utaznánk együtt, amelyre szüntelenül le-föl szállnak az utasok. Az idegen arcokból lassanként ismerősök lesznek. Néhány hétre részesévé válunk egymás életének. Osztozunk a vidámságban és a szomorúságban egyaránt.

A fájdalom elviselhetőbb, ha megtanulunk nevet adni az érzéseinknek. A zűrzavarból lassan béke lesz, a sötétségben pislákolni kezd egy pici fény. Tanulom elfogadni magamat olyannak, amilyen most vagyok: gyöngének és törékenynek. Próbálok gondolatban visszamenni az időben, hiszen egykor tele voltam életerővel és reménységgel. Annyira, hogy másoknak is tudtam belőle osztani. A régi énem most messzinek és elérhetetlennek tűnik.

Pár hete a fiam egyik tanára azt üzente nekem, szerinte könyvet kellene írnom arról, hogyan lehet sikeres gyerekeket nevelni. Ezen muszáj volt nevetnem. „A depressziós anya sikeres gyermekei” – ez lehetne a könyv címe.

Ne félj, egyszer ez is múlt lesz, és te újra erős leszel – mondogatom magamnak. Igen, egyszer biztosan. Addig pedig marad a türelem és a remény.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/30. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?