Folytatódik a parlament rendkívüli ülése

parlament k
Pozsony |

Milan Laurenčík (SaS), a parlament alelnöke péntek este berekesztette a parlament rendkívüli ülését. Az ülés, amelynek egyik központi pontját a Covid-útlevél használatáról szóló törvénymódosítás alkotja, kilenc órakor kezdődik.

A rendkívüli ülés során arról a jogszabálymódosítás-csomagról is szavaznak, amelyet Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter terjesztett be. A szóban forgó jogi keret lehetővé teszi, hogy a magyarországi rendszerhez hasonlóan, a járványhelyzet súlyosbodása esetén az éttermekbe, a sporteseményekre, templomokba, de a tömeges kulturális rendezvényekre is oltási igazolvánnyal, vagy legfeljebb 72 órás negatív teszttel, esetleg a betegség leküzdését igazoló dokumentummal, egyszóval digitális oltási igazolvánnyal lehessen csak belépni. A járványhelyzet romlása esetén azzal, hogy az említett szolgáltatások igénybevételét a Covid-igazolvány felmutatásához kötik, el szeretnék kerülni az érintett vállalkozások újbóli bezárását.

Az elektronikus igazolványban tárolható tesztekért ugyanakkor valamennyit a polgároknak is fizetnie kellene. Ha az intézkedésre szükség lenne, annak konkrét formájáról a Covid-automata alapján az országos tiszti főorvos dönthetne. 

A Sme rodina ellenzi

Bár Lengvarský szerdán még arról beszélt, a törvényjavaslatot támogatja a koalíció, péntek délután a Sme rodina bejelentette, a módosításra nemmel fognak szavazni. Addig ugyanis nem hajlandóak támogatni azt, amíg az nem tartalmaz kedvezőbb feltételeket az oltatlanok számára. Boris Kollár, a parlament házelnöke, a Sme rodina vezetője az ellenzéki pártokhoz hasonlóan arról beszélt, elutasítják, hogy az embereket az alapján különböztessék meg, kaptak-e oltást, vagy sem. Egyben a határokon keresztül ingázó oltatlanok tesztelési kötelezettségét is kifogásolta.

(mr, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?