Kotleba exfelesége fiáért küzd

Marian Kotleba

A közös fiukért folytatott harc nem ér véget Kotlebáék között. Míg az ötéves Ľudko apjával, Marian Kotlebával, az ĽSNS vezetőjével lakik Szlovákiában, addig édesanyja, a 26 éves Frederika Egyiptomban él, és kizárólag Skype-on beszélhet fiával.

Marian Kotleba áprilisban exfeleségénél, Egyiptomban tett látogatást, ahonnan fiával együtt utazott vissza Szlovákiába, Frederika ezért büntetőfeljelentést tett a politikus ellen. Most úgy tűnik, a volt házastársak közötti kapcsolat kissé javult, kompromisszumhoz közelítenek.

Frederika elmondta, volt férje végre megengedte, hogy legalább videóhíváson keresztül láthassa kisfiát. Már sikerült beszélnem Ľudekkel. Nagyon örültem, hogy végre láthattam, és beszéltem vele. Nem hiszem, hogy bármit is tudna arról, ami körülötte zajlik, és ez jó. Csak a játékairól, a barátairól beszéltünk, valamint arról, mivel tölti napjait. A kisfiúk szokásos témái” – mondja Frederika. Örült, hogy a fia elégedett, és jól gondoskodnak róla. Azóta kezdek lassan helyrerázódni lelkileg” – mondta az édesanya.

A kérdésre, tapasztalt-e változást Ľudko viselkedésében, nemmel válaszolt: „Nincs ilyen érzésem. Tényleg csak játékokról és gyermeki dolgokról beszéltünk.”

Mondtam az exemnek, hogy a nyár végéig kap időt, utána szeretném tudni, milyen megoldást javasol. Nem szeretném elrontani a fiam örömét. Várta, hogy az apjával tölthesse a nyarat” – mondta.

Friderike szerint minden rendben lehetett volna, ha a képviselő nem bonyolítja túl a helyzetet. Legalább egy hónapra pokollá tette az életemet. Ennyi ideig tartott, míg valamelyest kikecmeregtem az áldatlan helyzetből” – mondta. Hozzátette: a mai napig nem kapott magyarázatot arra, hogy az ĽSNS elnöke miért vette el kisfiát.

(pluska.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?