Elvérezve, hősiesen

A magyar válogatottat halálcsoporttal sújtotta a sorsolás szeszélye. A világbajnok franciák, az előző világbajnok németek és az Eb-címvédő portugálok társaságába kerültek. A valaha volt legerősebb bajnoki csoportba. S bár a magyarok nem jutottak tovább a nyolcaddöntőbe, becsülettel helyt álltak. Ezt nemcsak a nemzeti büszkeség mondatja, de a külföldi sajtó, az ellenfelek és jeles szakemberek is így vélekednek. Az utolsó körben, bár a magyarok egy ponttal a tabella negyedik helyén álltak, a számos meglepetést tartogató EURO 2020 számukra mégis sorsdöntőnek bizonyult, és a 84. percig élt a remény. 2:1-re vezettek Németország ellen a müncheni stadionban, amikor a csereként beállt Leon Goretzka egyenlítő gólja összetörte a magyar álmokat. Akárcsak a franciák és a portugálok, a 2:2-es döntetlennel a németek is továbbjutottak az F csoportból.

A magyarok kitették a szívüket

„Emlékezetes német dráma – írta a tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója. – Idegcsiklandozó estén hosszú időn át vereség fenyegeti a DFB csapatát, de a becserélt Leon Goretzka egyenlítő gólja megakadályozza, hogy a csapat kiessen a csoportkörből. Ilyen szikrázó légkörben rég játszott a német együttes. Az izgalmakat fokozta a müncheni aréna fölött szerda este tomboló vihar, a cikázó villámok, a pályára és a lelátóra zúduló eső.” Jürgen Klinsmann, a németek világ- és Európa-bajnoka, a Bayern München, az Inter Milano, a Monaco és a Tottenham legendája is ámult: „Magyarország minden létező bókot és elismerést megérdemel. Játékosai kitették a szívüket a pályára, mindent beleadtak, és ahogyan az első bekapott gólra reagáltak, az lenyűgöző volt. Ez a meccs egy igazi hullámvasút volt, de minden világverseny ilyen, nincs könnyű mérkőzés.”

Hajráig élt a magyar álom

Rossi legénysége a halálcsoportban háromszor is vezetett az elmúlt két világbajnokság győztese ellen, rendkívül közel állt a továbbjutáshoz. A közel azonban semmit nem változtat a valóságon. Mint ahogy az sem, hogy a portugálok ellen is, az elátkozott 84. percig élt a magyar álom. Akkor egy Orbánon megpattanó labda kötött ki Gulácsi kapujában, majd ráadásként Cristiano Ronaldo két gyors gólja (az egyik 11-esből) már csak megfejelte a szerencsétlenséget és a szomorúságot. A hajráig hajtott, küzdött a magyar csapat, de tíz perc alatt három gólt kapott. A magyar válogatott e vereséget követően azonban megrázta magát, és vaskos meglepetésre döntetlent játszott bolygónk legutóbbi legjobbjával, a franciákkal. A tekintélyes francia sportlap, a LʼÉquipe szerint a „vörös tömeg – ezen a pirosba öltözött hazai szurkolókat értette – megsokszorozta a magyar csapat erejét.” Fiola Attila, az elmúlt években a poklok poklát megjárt védő, egy csapásra nemzeti hős lett, s az első félidő hosszabbításában lőtt gólja után a franciáknak az Everestet kellett megmászniuk az egyenlítésért. Ez a 66. percben Griezmann révén sikerült, hogy aztán a két világbajnok végezzen a csoport élén. A németek, a franciák és a címvédőként harmadik helyen továbbjutó portugálok mögött a magyar válogatott két ponttal zárta a tabellát. Csodás, de sokszor szomorú és bosszantó fordulatokra képes a sport, ahol az sem vigasztal, hogy becsülettel, tiszta küzdelemben bukik el a csapat. A jövőre nézve viszont ígéretes jelzés, hogy előrelépett. Hogy miben? Marco Rossi szövetségi kapitány így fogalmazott: „Félelem nélkül játszunk. Esélyesebb ellenfelek ellen is, megküzdünk velük fizikai szinten is, állóképesség, futás terén és taktikai szinten is. Technikai szinten van még különbség a legjobbak és köztünk, de remélhetőleg akadnak olyan játékosaink, akik ezt a hátrányt is behozzák majd.”

Lehajtott fővel

Egyes médiaorgánumok szégyenteljesnek nevezték a szlovák válogatott spanyolok elleni búcsúmeccsen elért eredményét. Bár Hamšíkék egy ponttal többet szereztek a magyaroknál, nem tudtak harmadikként – a lengyeleket megelőzve – továbbjutni. Szlovákia történetében először esett ki a csapat a csoportkörben, előtte kétszer beverekedték magukat a nyolcaddöntőbe. A 2010-es világbajnokság csoportküzdelmeinek harmadik találkozóján jóval esélyesebb ellenfelet, az olaszokat győzték le 3:2-re, a 2016-os kontinensviadalon az angolok ellen értek el gól nélküli döntetlent. Egy pont most is elég lett volna a boldogsághoz. De nem is annyira a spanyolok elleni eredmény, mintsem a pályán mutatott rossz játék maradt meg az emberekben. A fejetlenül ide-oda rohangáló fiúk csak kergették a labdát, amely aztán rendre az ellenfélnél kötött ki. Nemhogy nem vették be a spanyolok szentélyét, egyetlen egy lövést sem küldtek kapura. Pedig a kezdet nem volt rossz: a szlovák válogatott petrográdi bemutatkozása reményteljesen alakult: a lengyelek legyőzése (2:1) kellemes meglepetés volt, és a svédektől elszenvedett 0:1 egy kis jóindulattal balsikernek is elkönyvelhető. De ami ezután jött, az már a keserű valóság. Kár, hogy egy ilyen szégyen – az, hogy „csupaszra vetkőztessenek”, ahogy Ján Kocian, a válogatott egykori szövetségi kapitánya fogalmazott – kell ahhoz, hogy az arra érdemesek rádöbbenjenek a valóságra: nemcsak a játékosok és az edzők vállát nyomja a felelősség terhe, hanem az egész rendszerét. Ha nem javul a hazai liga színvonala, a játékosaink a kutyát sem érdeklik majd. Az idegenlégiósaink közül most is számtalan a kispadot melengeti, alig kerül pályára, így mit akarunk tőlük a válogatottban!? Tény és való, hogy szisztematikus megoldásra van szükség az egész szlovákiai labdarúgásban, a bajnokságokban, a fiatalok képzésében. A tehetségeket ki kell nevelni, dolgozni kell velük, ehhez pedig megfelelő feltételekre, képzett és jó edzőkre van szükség.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/27. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene